Goethe költeményei

Goethe költeményei. Budapest, 1907. Lampel R. Könyvkereskedése (Wodianer F. és Fiai) Részvénytársaság. 324 p. (Remekirók képes könyvtára). Ford. Dóczi Lajos. Dombornyomott, festett és aranyozott egészvászon. / Részlet a könyvből: Előszó nélkül kell e kötetet az olvasónak átadnom. A kiadóval szemben külön kikötöttem, hogy ne legyek bevezetés írására köteles. Goethéről, mint versköltőről értekezést írni akkor sem éreztem magamban elég erőt, mikor e fordításra vállalkoztam. Most, hogy három évi megfeszített munka után e kötetet sajtó alá adom s egyszersmind »fordítói pályám« végén állok, annál kevésbé vállalkozhatnám ily föladatra. E sorokkal tehát csak a kiadás összeállításáról, a darabok és sorozatok kiválasztásáról adok számot az olvasó és az íróvilágnak. Ezzel annyival inkább tartozom a nyilvánosságnak, minthogy »Goethe lyrai költeményei«-nek már harmincz év óta teljes és irodalmi színvonalon álló fordítása forog közkézen. Az akadémia könyvkiadásában jelent meg, nem kisebb embertől, mint a nemrég elhúnyt Szász Károlytól. A két munka qualitását összemérni, mikor Száz K. gyermekei és hívei még az első virágot sem ültethették el sírhalma körűl, nem tartom illőnek és helyénvalónak; ámbár fölösleges hypocrisis volna titkolnom, hogy a jelen munkára bizonyára nem vállalkozom, ha nem hiszem őszintén, hogy a meglevőn sok tekintetben túlteszek. Tehát csak a quantitásról mondok néhány szót. Azt hiszem, hogy több száz verssel (vers-sorokat értve) többet nyujtok itt, de vagy ezer oly sort fordítottam, amelyet Szász Károly mellőzött s viszont mellőztem olyanokat, melyek az akadémia kiadásában megvannak. De azért mindkét kiadás, ha a czímlap nem kérkedik is e czímmel, joggal mondható teljesnek. Egyik sem közli Goethe összes verseit (s nem sinylené talán a német szépirodalom sem, csak legfeljebb az irodalomtörténet, ha az olvasóközönség számára is válogatva közlenék az óriási lyrikus munkáit); de a mi a német és a világirodalomban egyáltalán mint ismert és élő szépség vagy a költő egyéniségét és fejleményeit jellemző adat hagyományossá lett, a mennyiben a magyar közönségnek élvezhetővé és érthetővé lehet tenni, az e kiadásban, valamint az akadémiáéban bennfoglaltatik - s nem hiszem, hogy legyen nemzet, mely Goethe lyráját ily terjedelemben és a formahűség ily igyekezetével magáévá tette, mint a magyar.

Mutass kevesebbet