Gólyák, méhek, kislibák

Gárdonyi Géza (1863-1922) házát az utókor múzeummá nyilvánította, és tisztelete jeléül szobrot emelt a nagy írónak. De ennél többet mond halhatatlanságáról, hogy művei elevenen élnek a köztudatban, ma is szívesen olvassa felnőtt és gyermek egyaránt. Neve említésére kinek ne jutna rögtön eszébe az Egri csillagok, A láthatatlan ember vagy az Isten rabjai. De legismertebb regényein túl, bőven termő tolla, bő képzelőereje és népszeretete sok kisregénnyel, novellával, elbeszéléssel, mesével, természetrajzi tárgyú írással és pedagógiai szakcikkel gazdagította a magyar irodalom maradandó értékeit. S amire a hátrahagyott vagy tiszteletére alkotott tárgyi emlékek nem képesek - a korabeli társadalmat, az író és e társadalom viszonyát, valamint Gárdonyi szelíd emberségét, alkotói nagyságát, rendkívüli oktatói-nevelői tehetségét, gondolkodásmódját, jellemének humánus tisztaságát - maradéktalanul felidézi az életmű. Önéletírásában (Gyermekkori emlékeim, 1903), regényeiben s számos elbeszélésében gyakran beszél - közvetlenül vagy áttételesen - szüleiről, gyermekkori élményeiről, játszótársairól. Őszinte tisztelettel szól édesapja szabadságharcos alakjáról és Kossuth Lajos fegyverkovácsának büszke fiaként lázad a Habsburgok ellen, akik a nép függetlenségi törekvését meghiúsították, apját pedig földönfutóvá tették. Hálával adózik apjának, aki gépészkovácsként, szorgalmával a legnehezebb körülmények között is kiteremtette népes családjának a betevő falatot, tisztességes ruhát, s a tanuláshoz szükséges anyagiakat. Az engedelmességet követelő, szigorú apa munkára, rendre, tisztaságra intő hangja, a »tanuljatok meg szegénynek lenni«! - felszólítás egész életén át elkíséri az írót. Édesanyja ízes mesélőkedvét, lágyszívű melegségét, határtalan szeretetét is sokszor eleveníti fel műveinek széparcú parasztlányaiban, egyszerű kendős asszonyaiban.

Mutass kevesebbet