
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 5 355 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Gömbös Gyulát (1886-1936, miniszterelnök: 1932-1936) Horthy Miklós kormányzó és Bethlen István miniszterelnök mellett - a két világháború közötti Magyarország harmadik legbefolyásosabb politikusaként tartják számon. Okkal. Gömbös jelentőségét elsősorban az adta, hogy - részben a két politikustárssal azonos, vagy legalább elemeiben hasonló célokat követve - haláláig a bethleni rendszert megváltoztatni akaró nemzeti (jobboldali) radikális irányzat vezető személyisége, "vezére" volt. Jelentős hatást gyakorolt társadalmi csoportok nézeteinek, politikai mentalitásának alakulására. Nemcsak tetteivel és politikai gyakorlatával, hanem az utóbbiakat meghatározó és általa hirdetett elvekkel is. Megítélése máig vita tárgya. Sokan kiemelkedő államférfinak tartották, s tartják ma is, míg mások az ország romlásáért felelősséggel tartozó politikusnak. Jelen kötet olyan kérdésekre igyekszik választ adni, amelyek expressis verbis vagy akár csak látensen a kortárs megnyilatkozásokban, illetve az utókor vitáiban is megfogalmazódtak. A címnek megfelelően elsősorban azt vizsgálja, miként viszonyult Gömbös ahatalomhoz. Miért törekedett ifjú korától, politikai pályára lépésétől kezdve a hatalom megszerzésére? Miért és hogyan sikerült azt megszereznie, és hogyan élt vele? Akart-e diktatúrát teremteni? Diktátor volt-e? A kormány fejeként feladta-e a gondolkodását 1919-től jellemző fajvédő nézeteit, s ezen belül antiszemitizmusát? Terheli-e felelősség mindazért - a zsidótörvényekért, a holokausztért, Magyarország háborús részvételéért és a vereség következményeiért stb. -, ami halálát követően okozott súlyos károkat az országnak, szenvedéseket a lakosság tetemes részének? Valóban Mussolini és Hitler példáját követve tervezte-e és hajtotta végre politikáját miniszterelnökként? Összefoglalóan: Milyen politikus volt Gömbös Gyula?
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634670131 |
|---|---|
| Kiadó: | Kronosz Kiadó |
| Kiadás éve: | 2018 |
| Terjedelem: | 634 oldal |
| Súly: |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről