Göncölszekér

„Egyetlen ugrással a Göncölszekér bakján termett. Hogy hogyan tette, arra nem emlékezett már, hogy mennyi ideig tartott, míg fölért odáig, arra sem, de ott ült a Göncölszekér bakján, ahogy vágyta, ahogy elképzelte, ahogy lennie kellett az álmaiban. (…) Pált hűvös fuvallat járja át, nem törődik vele, a láthatatlan hatalmas lovak tovább repítik a szekeret, és az ég végtelen vásznán új és új történetek elevenednek meg. A vasárnapi húsleves tetején aranyló karikák ringanak az abonyi ház udvarán, pulykák rohangálnak felfújva vörös taréjukat, kacsák, libák, disznók csörtetnek a hátsó udvarban, kertet ás apával és a bátyjával, és csak ők hárman tudják, amit anya nem, vagy nem akar, hogy a nagy, másra előkészített, leborított cserepek alatt egy-egy üveg bor van elrejtve a kert két végében, és aki elsőnek odaér, azhúzhatja meg… Pál észre sem veszi, hogy kacag, olyan boldog, amilyen boldog talán soha nem volt életében, mert talán soha nem volt élete – aztán.” A költő, próza-, dráma- és meseíró Zalán Tibor ezúttal novellákban beszél emlékei közt elmerülő hőséről, akit a Göncölszekérben Pálnak hívnak.

Mutass kevesebbet