Gondolj néha Zalalövőre

„Most ​odaállsz (vagy térdepelsz) a fal mellé (elé, a földre, a padlóra, a konyhakőre), és nem gondolsz a fehér elefántra!” Kevesen hinnénk, hogy a szolidnak tűnő büntetés milyen kegyetlen lehetett egy csínylevő gyereknek Maga a dosztojevszkiji pokol, hiszen nem lehet nem gondolni valamire, amire gondolni tilos. Így csak arra volt jó – és ez is volt a célja –, hogy az ártatlanból bűnöst csináljon, és így fölébressze a bűntudatot. A jóság és szeretet nyelvén beszélő fiatal költő (és műfordító), Zsille Gábor nem így szólít meg minket: ő pusztán kér, s a „néha” módosító szócskával enyhíti: „Gondolj néha Zalalövőre”. Hogy miért épp arra? Talán mert szép szó, csupa t, csupa „a”, „ő”, és még a két mássalhangzó is rímel, a "t és a „v”. (Lásd haza-hava!) Vagy mert egyszer, bár az osztályával az Istennek se akart odajutni, szándékosan eltévedvén is arra járt, vagyis mindig az út dönt, hová mégy, hová érsz. Zsille Gábor végül is Krakkóba jutott. Új verseskönyve a varázsos város három évének – mindennapjainak, művészeti életének szinte naplószerű megidézése. Érdemes vele menni és versei nyomán megismerni a várost, és Zsille Gábort. Bella István

Mutass kevesebbet