
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Tulajdonosi bejegyzéssel. Borítójának belső oldalain beragasztott újságcikkek. Hátsó előzéklapja kijár, pár oldalán tintás bejegyzéssel.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Nemes Károly Greta Lovisa Gustafsson Stockholmban született. Szülei nem sokkal azelőtt települtek át a fővárosba. Anyja paraszti származású volt, míg apja a köztisztasági hivatal munkatársaként dolgozott. Greta az öt gyermek közül harmadiknak született. Apja hosszú betegsége és korai halála – Greta csak tizenhárom éves volt akkor – rányomta bélyegét a család életére. Mint a nyomorban élőkkel gyakran megesik, Gretában is – nyilván védekezésképpen – kialakult valamifajta büszkeség és ezzel együtt arra való törekvés, hogy ne szoruljon más segítségére. Egy fodrászüzletben talált munkát, s ottani keresetéből néha megengedhette magának, hogy hódoljon egyetlen szenvedélyének, a színházba járásnak. Ehhez valamivel több lehetőséget nyújtott, amikor elárusítónő lett egy áruházban. Azt, hogy valójában színésznő szeretne lenni, titkolta a környezete előtt. A véletlenek sorozata révén azonban hamarosan azzá vált.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635629532 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Filmbarátok kiskönyvtára |
| Kiadó: | Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum - Népművelési Propaganda Iroda |
| Kiadás éve: | 1982 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Népművelési Propaganda Iroda Nyomdája |
| Borítótervezők: | Gremsperger Nándor |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 99 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 17.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Művészetek / Film, Színház |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.