Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és szakácskönyve

A bevezető tanulmány nem is annyira a főzésről szól, hanem arról, aki használta ezt a kéziratos könyvet, aki kigondolta belőle a menüt és asztal köré gyűjtötte a családot. Azt is mondhatnánk, két könyv van egyben, az egyik a szakácskönyvet megelőző Bethlen Zsuzsanna-kismonográfia, amely a megrendelőről, a szakácskönyv használójáról, a mecénásról szól. Sokat megtudunk belőle az erdélyi szokásokról, a nők feladatvállalásáról, az erdélyi nemesi családokról és külön a kultúrapártoló Teleki családról is. A másik könyv pedig maga a szakácskönyv, amelyet olyan szójegyzék egészít ki, amely további kutatásokra késztet. Olyan glosszáriumról van ugyanis szó, amely segít megérteni a recepteskönyvet, hiszen vannak olyan terminusok, amiket ma nem használunk, vagy már nem olyan jelentésben, így e szójegyzék „magyarra fordítja a magyart”. Kolozsvár, Marosvásárhely, 2019. Kriterion, Teleki Téka Alapítvány. 159 p. Részben színes illusztrációkkal. Az olvasóhoz szólunk a kötet kézbevétele alkalmával. Miből áll ez a kis kötet? Egy 18. századi erdélyi főrangú asszony recepteskönyvével ismerkedhet meg az olvasó. Rögtön adódik a kérdés: ki volt a kézírásos szakácskönyv tulajdonosa? A kötetben található tanulmány ad feleletet erre a kérdésre, megismerteti az olvasót a könyvtár­alapító Teleki Sámuel feleségével, iktári Bethlen Zsuzsannával. A másik tanulmány szerzője a kézirat létrejöttének körülményeiről szól, elemzi sa­játosságait, kijelöli helyét a magyar gasztronómiai irodalomban, és összeveti a marosvásárhelyi kéziratot a Tótfalusi Miklós által először 1695-ben Kolozsváron kiadott nyomtatott változattal. Az olvasó a lábjegyzetekben megtalálja az összehasonlítás eredményeként észlelt eltéréseket. Ez az egyébként igen sok munkát igénylő összeve­tés talán a magyar szakácskönyv-irodalom művelőinek szolgál hasznos információk­kal. A szakácskönyvet a főzés és a magyar gasztronómia története iránt érdeklődőknek ajánljuk, ínyenceknek, gourmand-oknak, a társadalomtörténet kutatóinak. Hiszen a receptek nemcsak az egykori étkekkel ismertetik meg az olvasót, de a korabeli kony­hai állapotokra is utalnak. Látni fogja például az olvasó, hogy a szakácskönyvünk nem ismeri a fedőt, a lábasokat egy tállal fedik be. Az is érdekes, hogy néhány étek elkészí­tése azóta sem változott. A zöldsalátát, uborkasalátát ugyanúgy készítették, mint ma. A szakácskönyvet ismertető László Lóránt szívesen ajánlja ezeket a recepteket a remek erdélyi szász konyhát vivő édesanyjának is. Ugyanakkor Bányai Rékának és Szabó Emesének köszöni a szövegösszevetésben nyújtott segítségüket. 111 oldalas kézírásos receptkönyv átírását a kötet összeállítói felesben végezték. Az átírás fő szempontja a szöveghűség volt. Úgy véltük, az olvasónak nem okoz túlságosan nagy nehézséget, ha meg kell szoknia a maitól eltérő 18. századi írásmód­ból adódó furcsaságokat. A mutatótábla számai a kéziratos szakácskönyv oldalszámára utalnak. Külön muta­tóba foglaltuk az átírt változat oldalszámait. (Deé Nagy Anikó)

Mutass kevesebbet