
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Partner
Kondor Béla eredeti rézkarcaival! Borítós példány!
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
600
hűségpont
Hogy működik az alku?
Arany János folyóirata 1863-ban, összegezve az akkori németországi véleményeket, halottnak, elfeledettnek mondta Jean Pault, születésének századik évfordulóján. 1963-ban viszont Párizsban a kétszázados évfordulón, elegáns kiadással, fényes emlékülésen, mint a modernek példaképét, előfutárát ünnepelték; az NDK irodalomtörténetírása pedig az élő demokratikus német múlt kiváló képviselői közt jelölte ki helyét. A folyvást eltemetett s a folyvást újra felfedezett írók sorába tartozik. A legkülönbözőbb útirányok vallották magukénak s tagadták meg az elmúlt két évszázad folyamán. A magyar olvasó inkább csak hallott róla, főképp sokat emlegetett humor-elméleté-ről, semmint olvasta műveit. Alig egy-két művét fordították le, talán azért is, mert sajátos stílusművészeténél fogva a legnehezebben fordítható szerzők egyike. A kispolgári lelkiség kialakulásának éles szemű megfigyelője; groteszket és szentimentálist, írónikust és költőit, pátoszt és szatírát, részvétet és gúnyt vegyítő modorával a sorsa mizériába szorult, s belőle kitenkinteni nem tudó, képzelgésekbe menekülő kisember eltorzult, szánni való és riasztó belső világának együttérző, de tárgyilagos ábrázolója; a vágy és a valóság távolságaiból, összehangolatlanságából születő veszélyek nagy leltározója. Ha ez a kis kötet elmarad is a párizsiaktól, ízelítőt mégis ad e sajátos író sajátos világából.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1966 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kner Nyomda |
| Borítótervezők: | Kondor Béla |
| Nyomtatott példányszám: | 4500 |
| Kötés típusa: | fűzött egészvászon |
| Terjedelem: | 296 |
| Fordítók: | Gáli József, Kászonyi Ágota, Póka Endre |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről