Gyere (dedikált)

Szarka István lírai naplója folytatódik, ismét kemény, mégis gyöngéd, szigorú, mégis szívhez közelítő versekkel. S nekünk újra meg újra szükségünk van ezekre a költeményekre, „hogy a könyörtelen gonosz / rémült pofáját elfeledjük", és hogy méltók lehessünk és alkalmasak" egy emberibb tavaszra. „Gyere" - hívja a költő az olvasót, a reménybeli vagy valóságos társat. Visszakérdezhetünk; hová csalogatsz? Miféle tavaszba, nyárba, talán egy vérmocskos, roncsolt harcmezőre, vagy éppen valamiféle világ-eleji, világvégi titkos kertbe? Nincs jó válasz, hiszen ide is, oda is hív a szerző. Mert nincs megújulás az elfogadott, sőt köszöntött elmúlás nélkül, s mi végre lenne elmúlás, ha nem előzte volna meg sem virágzás, sem termőre forduló idő, s nem lappangana ott a magokban az elkövetkező burjánzás? Ez a könyv az érett férji számvetése. A felelős gazda felmérte saját kertjét, s egyúttal mindannyiunkét, számba vette a termést (és persze a kárt), tervezi a következő vetést. Az érett ember vallomásai ezek a versek az életről, sorsról, hitről, szerelemről; a jövőről, a hagyatékról. Nem más, mint a megszemélyesített időisten megmérettetése\ egyben számonkérése is. Saját súlyunk kerül a másik serpenyőbe, tehát nem babra megy a játék. Tovább gazdagodik a Szarka-féle egyedi mítosz, az "élőhely" mítosza. Az élmények és a belsővé vált közös műveltségelemek együtt fordítják termőre az örömünkre tervezett kertet. készülődjenek a szelídek, lesz dolguk átmentésével, ápolásával. Gyimesi László

Mutass kevesebbet