Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Gyerekek gyermekkor nélkül

Gyerekek gyermekkor nélkül - Winn, Marie - Régikönyvek
Gyerekek gyermekkor nélkül - Régikönyvek Gyerekek gyermekkor nélkül - Régikönyvek Gyerekek gyermekkor nélkül - Régikönyvek Gyerekek gyermekkor nélkül - Régikönyvek Gyerekek gyermekkor nélkül - Régikönyvek
(0 vélemény)

Régebben ​a felnőttek arra törekedtek, hogy megőrizzék a gyermekkor ártatlanságát, hogy megvédjék a gyerekeket a viszontagságoktól. A mai szülők jó része viszont abból indul ki, hogy a gyerekeket ki kell tenni a felnőtteket érő hatásoktól. De hova vezet, ha a „védelem korszakát” az „előkészítő nevelés” váltja fel? Minél inkább megismerkednek a gyerekek a felnőttlét realitásával, úgy lesznek egyre kevésbé gyerekszerűek, és a gyermekkor biztonságától megfosztott, koraérett gyerekek nem vagy jóval nehezebben lesznek felnőttekké. A szerzőnő határozottan síkraszáll amellett, hogy a gyerekeknek szükségük van a felnőttektől való függőség érzésére, sőt joguk van ehhez az érzéshez. A gyermekkornak az a szakasza, amikor a gyerekek hisznek a szülői mindenhatóságban, segíti bennük kialakítani azt az életet adó bizalmat, melyből az élet örömének jó része származik jóval az után is, hogy a gyermekkor véget ér. „Ádámhoz és Évához hasonlóan minden gyereknek el kell veszíteni helyét a Paradicsomban, hogy később felnőttként boldog és sikeres legyen. Akkor válhat egy gyermekből sikeres, törődő és szerető szülő, ha ő maga is hosszú ideig lehetett gyermek szülei teljes védettségétől körülvéve.” A könyv hol humoros, hol kissé keserű riportokon keresztül az amerikai gyereknevelés tapasztalatai dolgozza fel, de rengeteg hasznos információt kapunk arról a mindent elnéző és mindent megengedő stílusról, amely nálunk is terjedőben van.

Fordítók:
Lánczi András
Kiadó:
Gondolat
Kiadás éve:
1990
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Zrínyi Nyomda
ISBN:
9632823869
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
295 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 13.00cm, Magasság: 18.00cm
Súly:
0.20kg
Kategória:
ELŐSZÓ 11

BEVEZETÉS: VALAMI TÖRTÉNT 17

ELSŐ RÉSZ
A VÉDELEMTŐL A FELKÉSZÍTÉSIG
ELSŐ FEJEZET: A LEFEGYVERZETT SZÜLŐK 25
A Pearl Harbor-módszer 25
A tizenéves farkasember mítosza 28
A „szexuálisan aktív" gyerekek 33
Félelem a szökésektől 37
A felügyelet megszűnése 38
Drogok, szex és az igazi gyerekek 42
A túl gyorsan jött szabadság 45
Egy modern családtörténet 48
Tanmesék 51
Akasztófahumor 55
A szülői fatalizmus 56
Akik még nem adták fel 61
A mindenható televízió 62
Nemcsak amit néznek... 65


MÁSODIK FEJEZET: AZ ÚJ EGYENLŐSÉG 68
Döntéseket hozó gyerekek 68
Hősök trónfosztása 71
A megvont tisztelet 73
Szitkozódó gyerekek 78
Küzdelem az egyenjogúságért 80

HARMADIK FEJEZET: A TITKOK FÖLTÁRULNAK 83
Mondjuk meg az igazat 83
Az igazmondó könyvek 85
A Mad magazin 87
A felnőtté vált mozi 92
Szembesülés a felnőttélet boldogtalanságával 99
Az öntudat túl korai kifejlődése 101

NEGYEDIK FEJEZET: HOVÁ TŰNT A JÁTÉK? 104
A televízió és a játék 104
Üveggolyók helyett videojátékok 107
Játéktól megfosztva 110

MÁSODIK RÉSZ
A VÁLTOZÁS GYÖKEREI
ÖTÖDIK FEJEZET: GYEREKEK A MÚLTBAN 117
A gyerekké válás előtt 117
A viselkedési szabályok és a szexualitás 120
A radikális átalakulás 124

HATODIK FEJEZET: A GYERMEKNEVELÉS ÚJKORA 130
Freud hatása 130
A szülő mint pszichoanalitikus 133
Mágikus évek 137
Az a szörnyü autonómia 145


HETEDIK FEJEZET: A SZIMBIÓZIS VÉGE 148
Először a nőket és a gyerekeket mentsétek! 148
Az anyai szeretet 150
A védettség megszűnése 154
Az új női öntudat 155
A gyerek feleség 159
A munkába álló nők 162

NYOLCADIK FEJEZET: A HÁZASSÁG VÁLSÁGA 167
Válások minden mennyiségben 167
Megmondjuk-e az igazat? 170
Lépj le! 172
Az anya szexuális élete 174
Gyerekek új szerepben 177
Amivel a szülőknek a válásért fizetni kell 181
Még együtt... egyelőre 183
Akik csak a gyerekük miatt maradnak együtt 184
A gyógyító környezet 188

HARMADIK RÉSZ
A GYERMEKKOR ÉRTELME
KILENCEDIK FEJEZET: AZ ELFOJTÁS VÉGE 197
A szexualitás jakobinusai 197
A szexualitás mint tantárgy 201
Kislányok szexszerepekben 203
Homoszexualitás reflektorfényben 205
A szülői dilemma 211

TIZEDIK FEJEZET: A NEMI ÉRÉS KÉSLELTETÉSE 214
A félig kiéheztetés stratégiája 214
A megerőltető testedzés 218
Félelem a terhességtől 219


Emocionális éretlenség 221
A vérfertőzés 223

TIZENEGYEDIK FEJEZET: LATENCIA ÉS TANULÁS 228
Freud, a viktoriánus 228
Szkülla és Kharübdisz 231
A természeti állapot 234
A csodagyerekek 236
Válás és tanulás 239

TIZENKETTEDIK FEJEZET: A GYERMEKKOR
MEGHOSSZABBÍTÁSA 241
A neoténia 241
A gyerekkor csodája 245
A szigorúan nevelt gyerekek 249

TIZENHARMADIK FEJEZET: A GYERMEKKOR
ÉRTELME 253
A hiány pótlása 253
A gyerekek fölszabadítása 258
A gyermekkor nyomorúsága 261
A gyermekkor értelme 266

UTÓSZÓ 272
Az új középkor 272

A DEMOKRATIKUS NEVELÉSRŐL
(Lánczi András) 279

JEGYZETEK 290

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...