
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 160 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A gyönyörű és fiatal Angie az egyik pillanatban még dúsgazdag vendéglátói kegyeit élvezi a luxusyachton, majd egy jól irányzott ütés a pezsgősüveggel, és máris a tenger sötét hullámai közt találja magát. Ahogy lángvörös haja szétterül a vízen, még látja a fedélzeten álló két alakot; az egyik a barátnője, a másik a szeretője. Nem hitte volna, hogy így ér véget, hiszen minden olyan szépen indult Ahmet Ghulbian, a félig görög, félig egyiptomi milliárdos szenvedélyes játékos. A fiatal és romlatlan lányok a gyengéi. Magához édesgeti őket, játszik velük, majd ha már kényelmetlenné válik a jelenlétük, örökre elhallgattatja őket. Bizarr vágyainak tárgyát hű csatlósa, Mehitabel hajtja fel számára, aki Angie Morse sorsát is megpecsételte Ahmet hatalmas partit rendez mocsárra épült birtokán, ahová Martha és Lucy is hivatalosak. A kastély toronyszobája azonban szörnyű titkokat rejt, és aki felfedi őket, nagy árat fizet. Elizabeth Adler, a Toszkánai nyár, a Bűnös gazdagok és számos egyéb bestseller szerzőjének új regénye vérbeli strandolvasmány; kaland, krimi és romantikus regény egyben.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789633108017 |
|---|---|
| Kiadó: | Libri Kiadó |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 446 |
| Fordítók: | Hoppán Eszter |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Kicsit tartottam ettől a kötettől, mert a molyos értékelései nagyon rosszak, de szerencsére nekem sokkal jobban tetszett, mint vártam! Igazán kellemes és hangulatos nyári olvasmány, a kötet borítója pedig nagy segítség abban, hogy a török tengerre/tengerpartra képzelhessük magunkat, ahol a cselekmény egy része is játszódik. A történet nem egy egyszerű romantikus sztori, bár a borítója erre engedne leginkább következtetni. Azonban felbukkan egy szociopata szemmélyiségjegyekkel és gyilkos vágyakkal rendelkező szereplő is, akit a történések előrehaladtával egyre inkább megismerhetünk és ezáltal egyre izgalmasabbá válik a cselekmény. Marco volt a kedvenc szereplőm, nagyon rendes ember, aki próbál ott is segíteni, ahol látszólag lehetetlenségnek tűnik. Szerintem tökéletes nyári kikapcsolódásnak a regény, pihentető, szórakoztató és izgalmas is.
FETHIYE,TÖRÖKORSZÁG.A TENGER AKVAMARINKÉK,VAGYIS INKÁBB AZÚRKÉK.ANGIE EGYRE MÉLYEBBEN SÜLLYED BENNE.MEHITABEL EGY GYILKOS PEZSGŐSÜVEGGEL JÓL FEJBEVERTE EGY FEKETE JACHT FEDÉLZETÉN,MAJD VÍZBE LÖKTE.A GYORSJÁRATÚ JACHT A MILLIÁRDOS AHMET GHULBIANÉ.ANGIE RÉZVÖRÖS HAJÁVAL EGY GYORS ÁRAMLATÚ HULLÁMSÍRBAN VÉGZI?VAGY TALÁN TÚLÉLI?VAN EGY SZEMTANÚ,MARCO MALONEY,AZ ISMERT PORTRÉFESTŐ,AKI LÁTTA,HOGY EGY VÖRÖS HAJÚ NŐ EGY MODERN GULETBŐL VÉRESEN A VIHAROS VÍZBE ZUHAN ÉS A HAJÓ TOVÁBB ÁLL.MARCÓ ROZOGA BÁRKÁJÁVAL KIHAJÓZIK A TETT HELYSZÍNÉRE,VÍZBE VETI MAGÁT,DE MÁR NEM TALÁLJA A LÁNYT.EMM A KUTYÁJA IS VELE VAN.MARCÓ JELENTI AZ ESETET A HELYI HATÓSÁGOKNAK,DE SENKI NEM HISZ NEKI,ÍGY NEM FOGLALKOZNAK AZ ÜGGYEL.A FESTŐ MAGÁNNYOMOZÁSBA KEZD.HÁT ÍGY KEZDŐDIK ANGIE MORSE KÁLVÁRIÁJA..A KÖNYV ELEJÉTŐL A VÉGÉIG IZGALMAS!NEM MINDEN ARANY AMI FÉNYLIK!JÓ KÖNYV!