
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Anthony Burgess 1964-ben, Shakespeare születésének négyszázadik évfordulójára publikált egy regényt a nagy drámaköltő elképzelt szerelmi életéről. Alig harminc évvel később, 1993-ban pedig megjelentette egy másik nagy drámaköltő regényes életrajzát. Akkor volt a négyszázadik évfordulója Christopher Marlowe halálának. A mai napig nem sokat tudunk Marlowe-ról. Egy varga fia, Cambridge-ben magiszteri titulust szerez, kiváló latintudós, az első igazán nagy Erzsébet-kori drámaíró, ateista, kém, homoszexuális, gyilkos és áldozat. Az ő alakján keresztül teremti újjá az angol nyelv szerelmese, Anthony Burgess az angol nyelv, kultúra és történelem egyik legnagyobb korát, I. Erzsébet uralkodásának szűk tíz esztendejét. A Nagy Armada támadását várva a királynő titkosszolgálata mindenhol összeesküvést szimatol, titkos katolikusok után nyomoz, Stuart Mária híveit fürkészi. Ezek közé a kémek közé jelentkezik még cambridge-i diákként "Kit" Marlowe, nem annyira hazaszeretetből, hanem inkább pénzért. Látva kutakodásának eredményét, a leleplezett összeesküvők felakasztását, kibelezését, felnégyelését, már odahagyná a testületet, de ez persze lehetetlen. Közben két igaz szerelmet is átél: a névtelen színészfiúval, aki a kor szokása szerint női szerepeket játszik (nem is csak a színpadon), és Tom Walsinghammel, a kor egyik legbefolyásosabb családjának sarjával, a titkosszolgálat vezetőjének unokaöccsével. A kémkedés elviszi Párizsba, Németalföldre, Skóciába, alkotótehetsége pedig feljuttatja a csúcsra: a Doktor Faustus és A máltai zsidó máig az angol drámairodalom mérföldkövei. És belekezd még egy történelmi darabba, ezt azonban már csak egy másik, frissen Londonba érkező tollforgató fejezi be -- Will Shakespeare. Az Erzsébet-kori Anglia mindennapjai, színei, szagai vesznek körül bennünket, amint kinyitjuk a könyvet. Urak és mesteremberek élete tárul elénk, meg uzsorásoké és gonosztevőké. Aki szívesen merül bele a történelembe, annak kincsesbánya ez a mű. Mint ahogy annak is, aki a tehetség kifejlődését és kifejeződését vizsgálná -- szerző és főhős párhuzamos zsenialitása teszi páratlanná Burgess utolsó regényét.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630788366 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2009 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Borítótervezők: | Fábián István |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 387 |
| Fordítók: | Tótfalusi István |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről