
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 5 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Ősidőktől fogva az orvosi tudomány volt a legideálisabb értelemben vett szabad, mindenki által gyakorolt tudomány, sőt még ma is az és az is marad. Ezt már sok-sok évvel ezelőtt egy udvari bolond is megállapította. Úgy történt, hogy az udvari bolond ahogy az ágyából kikelt, abban az öltözékben (melyet ma pyjamának neveznek), hálósapkával a fején, bekötött arccal, kiállott az utcára. Az emberek, kik arra menvén, mellette elhaladtak, látván bekötött arcát, fájdalmas, szánalmat keltő arcfintorait, sajnálkozva állottak meg és tudakolták tőle, hogy mi baja? A válasz az volt, hogy kibírhatatlan fájdalmai vannak, már majdnem belebolondul. Erre valamennyi kérdezősködő egy-egy gyógyszert, vagy gyógyító eljárást ajánlott neki, mire ő úgy tett, mintha az orvosi tanácsokat jegyezné fel hálás igyekezettel zsebkönyvébe, holott a tanácsot adók neveit írogatta fel magának nagy szorgosan. Amikor pár óra elteltével visszatért az udvarhoz, a királyi kastélyban az uccán lefolyt jelentek a szolgaszemélyzettel ismétlődtek meg. Itt is bőségesen ellátták orvosi tanácsokkal. Végül - még mindig pyjamában és bekötött arccal - a király elé került, aki meglátván kedvelt udvari bolondját oly siralmas állapotban, imígy kiáltott fel: "Az Isten szerelmére, mi bajod?!" Mire legfájdalmasabb hangján királyának is elpanaszolta irtózatos szenvedéseit, tűrhetetlen fogfájását. És a király sem tett mást, mint a többi halandó, ő is nyomban egy általa ismert, hatásos szert ajánlott egyedüli biztos orvosságként. Erre az udvari bolond, leoldván arcáról a kendőt, így szólt királyához: "Felséged szintén orvos lett már?!" És átnyujtotta a listát, melyre vagy 200 nevet jegyzett volt fel, majd fogadást ajánlott arra, hogy - ha bepólyázott ábrázattal a városon végigmenne, - annyian igyekeznének rajta tanácsaikkal segíteni, hogy nem győzné papírral és irónnal az orvosok (!?) neveinek jegyzését...
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Dante Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1931 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 2. |
| Nyomda: | Fővárosi Nyomda Rt |
| Kötés típusa: | egészvászon, aranyozott betűk |
| Terjedelem: | 239 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 18.00 cm, Magasság: 25.00 cm |
| Kategória: | Természettudomány / Mezőgazdaság / Fűszer-,gyógynövények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről