szemek-product_jpg.jpg)
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
20
hűségpont
Hogy működik az alku?
„Nem az a mester, aki sokat csinál, hanem aki jól csinálja” — állította Anatole France, a híres francia regényíró. Ez a kötet egy olyan sportszociológus 75. születésnapjára készült, aki tudományos tevékenysége során nemcsak sokat, hanem mindig minőségit is alkotott. Földesiné dr. Szabó Gyöngyi szakmai életpályáját a számtalan magas színvonalú publikáció és előadás mellett azok a kitüntetetések,illetve egyéb elismerések is fémjelzik, melyek arról tanúskodnak, hogy eredményeit mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren méltatják. A Professor asszony munkássága során ugyanakkor nyitott személyiségéből adódóan arra is figyelmet fordított, hogy a sport társadalmi aspektusai iránt érdeklődő szakembereket - legyenek azok sportvezetők, edzők, testnevelők, vagy éppen szociológusok - segítse abban, hogy elsajátítsák a sportszociológiai gondolkodást, ezzel nem csak a terület megismertetéséhez, de elismertetéséhez is hozzájárult. Tanítványai részben az egyetemi oktatásban, részben pedig a sport gyakorlati területein ma is aktívan munkálkodnak. A Földesiné dr. Szabó Gyöngyi által kialakított szakmai műhely immáron évtizedek óta eredményesen működik a Testnevelési Egyetemen, az ott folyó termékeny munkában a minőség megtartására való törekvés ma is az első számú vezérlő elv. Az igényesség, mint prioritás szinte beleivódott azokba a volt tanítványokba, egykori PhD-hallgatókba, illetve kollégákba, akik a Professzor asszony vezetése, mentorálása, vagy együttműködése kapcsán rengeteget tanulhattak a tudományos munka kulisszatitkairól. Az ő tanulmányaikat gyűjti csokorba ez az ajándékkötet, mely nem csak születésnapi köszöntés, hanem egyben tisztelgés is az ünnepelt szakmai teljesítménye előtt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786155196089 |
|---|---|
| Kiadó: | Testnevelési Egyetem |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 268 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Sport / Szociológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről