Gyűjtőknek való

Joszif Brodszkij, a Nobel-díjas orosz költő esszéit olvashatjuk ebben a könyvben. A hányattatott sorsú, eddig jobbára csak verseiről ismert művész egy másik oldaláról mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. Míg verseit oroszul, esszéit főleg angolul írta, 1987-ben elnyerte az amerikai kritikusok díját is. Részlet a könyvből: Ami a kudarcokat illeti, a múlt felidézésével próbálkozni olyan, mintha a létezés jelentését akarnánk megragadni. Mindkettőtől kosárlabdát markolászó kisbabának érzi magát az ember: folyton lecsúszik róla a tenyere. Meglehetősen kevésre emlékszem életemből, s ha valamire mégis, annak sincs sok jelentősége. A legtöbb gondolat, mely, mint most fölrémlik, hajdan érdekes volt számomra, annak a kornak köszönhette jelentőségét, amelyben született. S ha némelyik nem, akkor azt valaki más már minden bizonnyal sokkal jobban megfogalmazta. Az író életrajza benne van abban, ahogyan a nyelvet csűri-csavarja. Emlékszem, például, tíz- vagy tizenegy éves koromban egyszer csak felötlött bennem, hogy Marx tétele, miszerint „a lét határozza meg a tudatot”, csak addig érvényes, amíg a tudat el nem sajátítja az elidegenedés művészetét; attól fogva a tudat önállóvá válik, és meghatározhatja, de akár semmibe is veheti a létet. Gyerekfejjel ez kétségtelenül felfedezés volt, de aligha olyan, melyet érdemes felidézni, és nyilvánvaló, hogy mások ügyesebben öntötték szavakba.

Mutass kevesebbet