
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Egyetlen párbaj még becsületbeli ügy, na de három… Ez már gyilkossági kísérlettel is felér! Mivel a felvilágosult társaságot felháborítja az efféle felelőtlen viselkedés az ifjú nemesek körében, a régensherceg azt az utasítást adja Robert Whitworthnak, Tamdon grófja örökösének és Lord Dominic Wolfe-nak, vitájuknak úgy vessenek véget, hogy a két családot házasság révén egyesítik. Amelyik család nem hajlandó engedelmeskedni a parancsnak, az elveszíti a földjeit és a címét. Whitworthnak tetszik azötlet, hogy Brooke nevű leányát elküldje az ellensége távoli birtokára. Tudja jól, hogy a Farkas nem fogadja majd el menyasszonyául a lányt, ezért elveszíti a vagyonát és rangját. A Farkas azonban eltökélte, hogy elriasztja a Whitworth lányt. Mivel párbajjal már nem törhet a gyűlölt ellenfél életére, azzal is megelégedne, ha a férfi elveszíti a földjeit és a címét. Ám arra nem számított, hogy az ellenfele húga ennyire találékony és állhatatos lesz. Brooke Whitworth régóta álmodozik az első londoni szezonjáról, mert olyan férjet akar találni, aki messzire viszi szeretetlen családjától. Ehelyett azonban a yorkshire-i lápvidékre küldik, hogy keljen egybe egy rejtélyes nemessel, akinek a családját átok sújtja, és aki háromszor is megkíséreltemegölni a fivérét. Ám a szívében nincs helye a félelemnek – ez a férfi jelenti számára a szabadulást. Azért is magába fogja bolondítani!
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634064350 |
|---|---|
| Kiadó: | Gabo Kiadó |
| Kiadás éve: | 2017 |
| Nyomda: | Borsodi Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 426 |
| Fordítók: | Weisz Böbe |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről