
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Könyvtest kissé félrenyomódott. Felső lapélén foltokkal. Kiadói borítója szakadt, sérült, kilyukasztották.
39
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Ha mennél hideg szélben minden vonatkozásban méltó társa Bodó Béla eddig megjelent novellásköteteinek. Nagy műgonddal megírt elbeszélései a kevés vonallal is sokat kifejező jó grafikára emlékeztetnek, ahol semmi sem fölösleges, s a legapróbb vonás is a művészi cél szolgálatában áll. Írásai egy részében, egy egy pontos és feszes jelenetsorral egész sorsképet ábrázol, eleven izzású tragédiákat tár fel, s magyarázó erejű mozzanatokkal irányítja és készteti az olvasót megértésre és ítéletalkotásra. (Grimasz, Gyilkos, Maszon, Atavizmus? Je Ager Tor stb.) Novelláinak másik csoportjában jobbnál jobb ötletekre épült csattanós és játékosan könnyed történeteket találunk. (Özvegy Potifárné, Lékainé és a vének, Pesti Richárd stb.) A derű és irónia vonzó megnyilvánulásai ezek s hangulatilag is gazdaggá teszik a műfajilag amúgy is sokszínű kötetet. Az írások többsége mai témájú. Még az a néhány is, amely a Horthy-korszak légkörét idézi fel vagy a második világháború szörnyűségeiről vall, gyakran utal a jelenre. Az író ugyanis nemegyszer a régi és az új ellentétének tömör ábrázolásával érzékelteti az élet mindenen győzedelmeskedő folytonosságát. A kötet valamennyi írásában tapasztalható az író fölényesen biztos pszichológiai érzéke és tudatossága. Ez azonban csak fokozza az elbeszélések fordulatosságát, érdekességét, s mindazt, ami novelláit jó és élvezetes olvasmánnyá avatja.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1967 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szegedi Nyomda |
| Borítótervezők: | Bertalan Tivadar |
| Kötés típusa: | fűzött műbőr kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 283 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről