Hadd küzdjek bátran!

Egyformán értékesek vagyunk - de nem vagyunk egyformák. Még szerencse, hiszen így tanulhatunk a legtöbbet egymástól, így örülhetünk minden ember különlegességének. így sikerül saját életünket másokéval teljesebbé tenni. Akinek úgy tűnik, ebből vagy amabból kevesebbje van, valami másból biztos több van neki. A Speciális Olimpiai Mozgalomban például - miként azt az elmúlt évek személyes találkozásaikor is megtapasztalhattam - vidámságból, reményből, türelemből, kitartásból van sokkal-sokkal több, mint egy átlagos sportszervezetnél. Húsz esztendővel ezelőtt egy lengyelországi verseny élményei után egy kicsi, de lelkes csapat úgy érezte, hogy idehaza is össze kellene hozni az iskolákat, intézeteket, sportvezetőket, szakembereket, és nem utolsósorban az érintett családokat. Azt gondolhatnánk, hogy nem volt nehéz a mozgalom beindítása, hiszen volt már egy nemzetközi minta szerte a világban, így több európai országban is, amelyet követhetünk. Csakhogy ezt a magyar viszonyok között kellett megvalósítani. Olyan egyszerű kérdések merültek fel, mint hogy honnan lesz pénz, ki fogja az edzéseket vezetni, a versenyzőket felkészíteni, a versenyeket megszervezni, ki tanítja meg a szabályokat, hol lesz pálya, terem, amely befogad bennünket, és hogy fogadja ezt a mozgalmat a társadalom és a sajtó? Ez a kötet elbeszéli, hogy hányszor és hányféleképpen történt meg a csoda. Kik és hogyan segítették a mozgalmat, kiknek az önkéntes munkája, támogatása kellett ahhoz, hogy a Magyar Speciális Olimpia Szövetség immár két évtizede szervezhesse a sportéletet, edzéseket, képzéseket tartson, sikeres regionális és országos versenyeket bonyolítson le, és sportolói szép eredményekkel képviseljék hazánkat az Olimpiai Játékokon. Ehhez a feladathoz sok erő és kitartás szükséges. Ezt az erőt érzem abból a sokszor idézett mondatból, amely az eskü szövegében áll: „Engedd, hogy győzzek; de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!". A Speciális Olimpia mozgalom képviselői azonban nemcsak az időmérő órával, a távolságokkal és magasságokkal veszik fel a versenyt, de futnak, úsznak, lendülnek egyenlő jogaikért, a mindenkinek kijáró tiszteletért, az elfogadás természetessé válásáért. Köszönöm, hogy erősek voltak és győztesek! És köszönöm, hogy e kiadványt lapozva mi, az olvasók is részesei lehetünk ennek!

Mutass kevesebbet