Hadsereg vezetés nélkül

Néhány hónap híján 40 évet töltöttem a hadseregben, amelyről írni akarok. Azok a fiatalok, akik 1948-ban és 1949-ben önként öltötték magukra a katonai egyenruhát, meggyőződéssel hitték, hogy helyesen teszik ha az egyre feszültebbé váló nemzetközi helyzetben katonaként szolgálják a hazát. A magyar katona 1848-1849 óta nem szerzett dicsőséget az országnak és tekintélyt az egyenruhának. A vesztes második világháború után a Szovjetunióból hazatért vezetők mindent elkövettek, hogy befeketítsék a Donnál elpusztult tízezrek emlékét és bűnnek számított még a rájuk való emlékezés is. A túlzott ütemű fejlesztés következtében 200 ezerre duzzasztott hadsereg óriási teher volt az elszegényedett ország nyakán. 1956 őszén még mindig 120 ezernyi katona volt fegyverben. Mégis kétes értékű emlékeket őriznek a hadsereg tagjairól mind a felkelők, mind az akkori vezetők, mivel 30 éven át nem tisztázták elfogadható módon a 13 nap alatt lezajlott események jellegét, illetve így tisztázatlan maradt a hadsereg szerepe is. A Magyar Néphadsereg 1956-os szerepének megítélése, elemzése, vagy csak vázlatos leírása hallatlanul nehéz feladatot jelent. Az erre vonatkozó forrásértékű iratanyag évtizedeken át hozzáférhetetlen volt a magyar író, történész, politikus számára. A hadsereg mindenkor, így 1956-ban is eléggé zárt világot jelentett, ezért az íróknak és a politikusoknak nem, vagy csak felületes betekintésre nyílhatott alkalmuk.

Mutass kevesebbet