Haggáda (reprint)

Minden ember, valameny-nyi nemzedékben tekintse úgy, mintha ő maga jött volna ki Egyiptomból. A zsidó peszah-ünnepnek és a most hasonmás kiadásban közrebocsátott széder-esti haggádának ez az egyik sarkalatos tanítása. A történelem, őseink élete, küzdelme és tapasztalata így válik mindennapi életünk részévé, alkotóelemévé. A testi és a lelki szolgaság megtagadása, az elnyomottakkal való együttérzés, nemzedékek egymásra találása, a megmenekülés és a megszabadulás csodát rejtő élménye valóban minden korban, szinte minden generációban megismétlődött. A peszah, az egyiptomi kivonulás évfordulója ezért nemcsak a tavasz, de egyben a szabadság ünnepe is. Haggáda héber szó, magyarul any-nyit tesz: elbeszélés. Ősidők óta, a mózesi törvény szerint az apa - mint családfő - köteles elmesélni gyermekeinek mindazt, ami hajdan (ám voltaképpen vele is) történt. Az „és beszéld el fiadnak" bibliai parancsából lassanként szertartás, kedves szokás lett. Az ünnep első (Izraelen kívül első két) estéjén kovásztalan kenyérből ízletes vacsorát készítenek. Az étkezés és a négy pohár bor elfogyasztása - s főként a mese - hagyományos rend szerint zajlik. (A rend héber szavából lett a széder-este elnevezése.) A legkisebb gyermek kérdéseket tesz föl, ezekre az apa válaszol. Az ősi szertartás sajátos liturgiája és annak kézikönyve, a haggáda minden bizonnyal az időszámításunk kezdetén, első évszázadaiban alakult ki. Alapszövege megtalálható a Misná-ban, az i.sz. 219-ben lezárt zsidó törvénygyűjteményben. A vacsorát követő dalok egyike-másika (különösen az utolsó négy dal) viszont a középkorból való. Ezek az európai folklórral és mű-költészettel (így a magyarral is) erős kölcsönhatást mutatnak. Talán elég, ha az Erdélyi János (1848), Kálmány Lajos (1881), Bartók Béla (1924) és Volly István (1937) gyűjtötte párhuzamos magyar népdalokra, vagy Babits Mihály „Kabala" versére utalunk. A széder-esti haggáda már a középkortól kezdve önálló irodalmi gyűjteménynek, az egyik legnépszerűbb héber imakönyvnek számított, amit a humanizmus és a reneszánsz évszázadaiban a legkiválóbb művészek előszeretettel illusztráltak. Az egyik legbecsesebb ilyen kézirat a Magyar Tudományos Akadémia birtokában levő, XIV. századi Kaufmann-Haggáda. Az úgynevezett Soncino-Haggáda kiadása (1486) óta a héber könyvnyomtatás mondhatni önálló fejezetét képviseli a széder-esti könyvecskék sora. Nem volt ez másképp hajdan Magyarországon sem. A háború előtt évente néha több is napvilágot látott, a zsidó könyvkiadók és egyesületek szinte versenyre keltek egymással, melyikük jelentkezik szebb imakönyvvel ünnep előtt. Az 1942 tavaszán megjelent (és itt, utánnyomásban az olvasó kezébe kerülő) OMZSA-Haggáda mind tartalmilag, mind formailag kiemelkedik a hazai széder-esti könyvek közül. Az akkoriban már háborús viszonyok ellenére még a papíranyag megválasztására, a borítókötés, a könyvjelző és minden apró esztétikai részlet tökéletes voltára, művészi összhangjára is különös gonddal ügyeltek.

Mutass kevesebbet