Hagyomány és jövendő (dedikált)

Számomra a magyarság nem gének, faj és vér, vagy a sumér és hun ősök kérdése; nem romantikus és megfoghatatlan jellemzés, hanem az általa létrehozott, megfogható, leírható művek, tények, tárgyak és történelme vizsgálata. Mit és hogyan hozott létre itt 1100 év alatt? Történelmét milyen értékrend elfogadása vagy elvetése alakította, mik voltak elfogadott vagy megtagadott eszméi? Milyen az a magyar kultúra: gazdálkodásban, életmódban, hímzésben, táncban, mesében, ízlésben? Így választottam a néprajz szakot a budapesti egyetemre, és lettem muzeológus 1955-ben. Túléltem az 1956-os forradalom és szabadságharc legvéresebb eseményeit, és elkerültem a szigorúbb megtorlást is, ezért úgy tekintek életemre, mint amit ajándékként visszakaptam. Mintegy kétszáz írásom jelent meg nyomtatásban: könyv, tanulmány, cikk, röpirat - itthon és külföldön, magyarul, németül, angolul, svédül, franciául és finnül; elismerést kaptam itthon és külföldön. Írtam többek közt a régi magyar vízgazdálkodásról, az árterekről; néprajzi csoportok életéről, a különböző nyelvű és kultúrájú népek együttélésének hagyományairól, a népművészet és a költészet jelentőségéről, a magyar szőlészet és gyümölcsének múltjáról, az iskolázás és nevelés kérdéseiről, a magyar országkép torzulásáról, a Kárpát-medence népeinek történetéről... Vallom, hogy a teljes értékű élethez hozzátartozik a közéletben vállalt munka, a jónak megismert ügy képviselete, az eszmékért folytatott küzdelem. A világban sok a nyomorúság, munkálkodnunk kell enyhítéséért, az igazság és szeretet érvényesüléséért. A szeretet nem érzelem, hanem parancs. Hogy megtettem-e a tőlem telhető legtöbbet, arról az utókornál is igazságosabb bíró előtt felelek, nem is sok idő múltán... Szép, gazdag életem volt, csodálatos szüleim, testvéreim, barátaim; hű és szép társam örömben és bajban; és nagyszerű közös alkotásaink vannak, fiaim. Minden ajándéknak bizonyult, nem tudom, megérdemeltem-e?

Mutass kevesebbet