Hajnali sötétben

Ez az életrajz kissé zavaros, de nem én zavartam össze, hanem az élet. Ott kezdődik, hogy 1866. december 23-án születtem Cegléden, a vasúti állomáson. Édesapám abban az időben pár évig bérben bírta az osztrák államvasút-társaságtól a ceglédi vasúti vendéglőt, így esett meg, hogy a szegedi születésű többi öt testvéreimmel szemben nem a szűkebb haza homokján láttam napvilágot. A gyerekkorban ebből később nagy testvéri hangok keletkeztek a „szegedi betyárok" és a „ceglédi bicskás" között. Az utóbbi sértés alaptalan volt, mert bár Cegléden születtem az anyakönyv szerint, de sohasem voltam bent a városban. A vasúti állomás igen messze esett a várostól (a mostani ceglédi állomás azóta már a harmadik) s hatvanhat karácsonyán irgalmatlan nagy hideg lévén, nem vittek be a városba keresztelni, hanem kihozatták a papot a vasútra. Két év múlva hazakövetkeztünk onnan s azóta nem állván módomban Ceglédre ellátogatni, azzal a zavaros ténnyel kezdődik ez az egész élet, hogy még sohasem voltam abban a városban, amelyben - a keresztlevél szerint - születtem. Hazajöttünk. Ősztől nyár elejéig a gyerekévek az iskolákban teltek el, a nyáridő a balástyai birtokon, jó nagy darab föld volt; ha most megvolna, nem volnék kezelába senkinek. A hetvenes évek végén már Makón vagyunk, apám ott nagyvendéglős, én a református kis gimnázium tanulója. Kedves emlékek fűznek oda még most is. A négyosztályú algimnáziumnak az igazgatóval együtt csak négy tanára volt, közülük egy a református pap, s ha el kellett menni temetnie délután, akkor az elsőben vagy a másodikban én „húztam ki" az órát. De pár év múlva már megint itthon vagyunk Szegeden. Itt vagyok gyógyszerész-gyakornok három évig. Ezidőben írtam el- ső tárcáimat a Szegedi Híradónak, 1884-ben...

Mutass kevesebbet