
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
A táblák deformáltak, kötése sérült, kissé laza, sarkai kopottak.
60
hűségpont
Hogy működik az alku?
Rabindranáth Tagore. Hajótöröttek. Budapest, [1936]. Tolnai Nyomdai Műint. és Kiadóváll. 350 p. Félbőr. // Részlet a könyvből: Rameshről azt hitték, hogy a vizsgálat után hazautazik, ám ő úgy látszott, nem igen siet az útikészülődéssel. Apja ráírt, hogy rögtön jöjjön haza. Ő erre azt felelte, hogy amint a szigorlat eredményét kihirdették, azonnal hazamegy. Jogendra, Annada Babu fia, Ramesh tanulótársa volt és az övével szomszédos szobában lakott. Annada Babu a Brahmo Samaj nemzetséghez tartozott és Hemnalini, a lánya nemrég végezte a szépművészeti akadémiát. Ramesh házuknak állandó vendége volt. Rendszerint teázás idején jelent meg, ám nyilvánvalóan nemcsak a tea jött, mert más időtájt is ott volt található. Hemnalini a háztetőn le- s felsétált, hogy fürdő után a haját szárítgassa, járkálás közben pedig olvasott. Ramesh szintén könyvvel kezében, a lépcső tornyos tetején szokott üldögélni magányos töprengésben. Az ilyen hely minden bizonnyal alkalmas a háborítlan olvasásra, de emellett volt ott más számottevő szórakozás is, amint az némi gondolkozás után kitűnik. Ezideig házasságról köztük még szó nem esett. Annak, hogy Annada Babu vonakodott ezt a tárgyat megpendíteni, megvolt a maga oka, egy ifjú barátja jogi tanulmányok céljából Angliába utazott és az öreg úr esetleges vőül ezt az ifjút szemelte ki.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Világhírű regények |
|---|---|
| Kiadó: | Tolnai Nyomdai Műint. és Kiadóváll. |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt. |
| Kötés típusa: | félbőr |
| Terjedelem: | 350 oldal |
| Fordítók: | Bartos Zoltán |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.50 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.