Hajviseletek a művészettörténet tükrében

A debreceni művészettörténész, Tóth Ervin egyik kiállítás ismertetőjében úgy fogalmazott a város szülöttéről, Várkonyi Károlyról és életútjáról, hogy annak fő jellegzetessége a „magyar jelleg és észjárás a grafikában". A „régi barát előtt" tisztelgő kritikus a több mint hatvan esztendeje alkotó művész életművét méltató soraihoz, megállapításaihoz egy nem régi - mindössze három évtizedes - barát csak adalékokat tud hozzátenni. Teszi ezt azonban megtisztelő örömmel, igaz barátsággal, mert ifjúkora debreceni éveit nem csupán az egyetemi alma mater, hanem Várkonyi és családja barátsága teszi feledhetetlenné. Az Óbester Várkonyi-festette ablakai alatti kockázások, az övéit elhagyni kényszerített családapa háborús emlékei - az egykori, budai Notre Dame de Sión Hitlerellenes ellenállóival és Simonffy-Tóth Ernő, vezérkari őrnaggyal, a Moszkvába utazott delegáció tagjával össszefüggő történetek, a „kompország" katonáinak, köztük Kari bácsinak sorsa - az egyetemi történelmi stúdiumok véresen valósághű kiegészítői voltak. Az asztaltársaság - amelyben tanár kollégának, egyetemistának, régi-új barátoknak egyaránt jutott hely, sokszor bizony a család rovására eltöltött hosszú-hosszú órákon át - megszívlelendő dolgokat hallhatott múltról, jelenről egyaránt.

Mutass kevesebbet