Halállista

Gyerekkoromban szinte másról se lehetett hallani, olvasni, csak nemzetről, hazaszeretetről. Már nagyon fiatalon kialakult bennem egy reflex, irtóztam a nagy szavaktól. Reggeltől estig mindenütt ezt kiabálták. Úgy kellett imádkozni az iskolában: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában, ámen." Meg: "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország." A fiataloknak akkor is az volt a természete, hogy amit nagyon pumpáltak a fejükbe, az ellen tiltakoztak. Majdnem botrány támadt az egyik házi dolgozatomból, mert azt írtam, én ugyan nem vagyok hazafi, de azért... már nem is tudom, hogy folytattam. Aztán szüleim tanácsára vastagon kihúztuk tustintával, mert ebből mégiscsak baj lehet. A hazaszeretetnek, idetartozásnak van egy patetikus megfogalmazása. Hogy Petőfi elhanyatlik a csatamezőn, és szíve vérével írja a porba: Hazám. És ha ezt a csupa nagybetűs Nemzetet, Hazát bontjuk aztán le megyékre, városokra, kerületekre, utcákra. Az egészből kiindulni és azt kiporciózni annyifelé, ahány fű, fa, bokor. Evvel én nem tudok mit kezdeni, számomra idegen, elvont és máig bennem van annak a kis elemistának az ódzkodása. Aztán telik-múlik az idő, s bizonyos apró dolgok kezdenek majd többet jelenteni. Egy régi kapualj, utcasarok, grund - teljes jogú magyar szó ez Molnár Ferenc óta -, ahol az ember a labdát rúgta, a holtág, melyben vízilabdázott. Egy utca, ahol először kísérgetett vagy várt kislányokat, egy tömb, amit négyszáz méteres futóverseny címen körülloholt. Ezek a dolgok egyre fontosabbak. És az esztendőkkel szaporodnak a kapualjak, bokrok, fák, régi mozik, utcák, terek, rétek, villamossinek, vasúti töltések, hidak, hegyek. És az emberek, akik ott laknak. S ez tágul és tágul. Az utcából kerület lesz vagy egy környék, amihez jobban odatartozunk. És a kerületekből, vidékekből lassanként kikerekedik az ország. Hát ezzel a nem patetikus, de nagyon érzékletes, reális megközelítéssel már egyre többet jelent nekem a szülőföld. Nem hiszek abban a hazaszeretetben, amely zászlót lenget, és kiabál és a mellét döngeti. Nagyon sokszor megbukott ez a zajos, színpadias pufogtatás. Sokszor kiderült, hogy nagy szavak, frázisok, hiába ismételgetik őket reggeltől estig, nem tartanak össze. Az igazi összetartozás alulról épül, ilyen kicsiségekből. Vigyázzunk hát a padokra, utcasarkokra, grundokra, mozikra, futballpályákra, a Feneketlen-tóra. Karinthy Ferenc

Mutass kevesebbet