Erdély öröksége VI. - Haldokló Erdély 1662-1703

Haldokló Erdély. 1662-1703. Cserei Mihály, Rozsnyai Dávid, Bethlen Miklós, Kornis Gáspár, Inczédi Pál és Misztótfalusi Kis Miklós írásaiból. Bevezette Makkai Sándor. Budapest, [1942]. Franklin - Társulat (Ny.). 250 p. (Erdély öröksége). Kiadói festett, aranyozott pergamenpapír kötés. / II. Rákóczi György fejedelemnek 1657 januárjában a lengyel trón megszerzéséért indított szerencsétlenvégű hadjáratával kezdődik az önálló Erdély haldoklása. Néhány évtized van még csak hátra s a század végével elenyészik történelmünknek ez a nagy hivatást betöltött alakulata. Rákóczi nemcsak a lengyel csatát veszítette el, hanem, mivel azt a török engedélye nélkül indította meg s a visszatérési parancsnak nem engedelmeskedett, Erdélyre zúdította a porta haragját is. Az 1658-iki «tatárjárás» feldúlta és kirabolta az országot, mely évtizedek óta nem látott földjén ellenséges hadat. Rákóczi eleste, majd Barcsai Ákos és Kemény János fejedelmek harcai után a békés és gazdag fejedelemség oda jutott vissza, ahol a század elején, Basta rémuralma alatt volt. Csak emberben hetvenezer lelket veszített, akkori lakosságának egytized részét. De ezenfelül rommá lett a fejedelmi székhely, Gyulafehérvár, török kézre került Lugos, Karánsebes, Lippa, Jenő és Nagyvárad; egész vármegyék és székek falvai omlottak korommá és hamuvá s a felhalmozódott gazdasági és kulturális javak az ellenség prédájává lettek. Az 1658-62. évek szörnyű megpróbáltatásait Erdély többé nem heverhette ki, önereje megtört és kimerült s még ha a további évtizedek nagy európai erő-eltolódásai nem is következtek volna be, akkor sem lett volna képes többé teljesíteni történelmi hivatását a magyar élet- és sorsközösség keretében.

Mutass kevesebbet