Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Hallgatni akartam

Hallgatni akartam - Márai Sándor - Régikönyvek
(0 vélemény)

Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti. Irodalmi szenzáció Márai legismertebb műve folytatásának megjelenése. És meg kell írni a Polgár vallomásai harmadik, befejező kötetét. Ez álmatlan éjszakákon e kötet szerkezetén gondolkozom - írta Márai 1944-ben a Naplóban. De az ötlet csak 1949-ben érik be, az eredeti, eddig a hagyatékban kallódó kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis a Hallgatni akartam tekinthető Márai első emigrációban írt befejezett művének! Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A kötet vallomás egy értékvesztett időszakról,egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, egyszersmind hiánypótló olvasmány.

Kiadó:
Helikon Kiadó
Kiadás éve:
2018
ISBN:
9789634791942
Terjedelem:
184 oldal
Nyelv:
magyar
Kategória:

Márai Sándor

1900 - 1989
Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.

Márai Sándor  további könyvei

Napló 1968-1975 - Márai Sándor - Régikönyvek
10%
3 000 Ft 2 700 Ft (10%)
Antikvár könyv
Föld, föld!... - Márai Sándor - Régikönyvek
10%
1 200 Ft 1 080 Ft (10%)
Antikvár könyv
Halotti beszéd - Márai Sándor - Régikönyvek
10%
3 800 Ft 3 420 Ft (10%)
Antikvár könyv
Japán kert I. - Márai Sándor - Régikönyvek
20%
Kiadás éve: 2004
1 500 Ft 1 200 Ft (20%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...