Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Három testőr Ausztráliában

Három testőr Ausztráliában - Peterdi Pál, Kárpáti György - Régikönyvek
(0 vélemény)

„Négy ​hetet töltöttem Ausztráliában ezzel a két többé-kevésbé ismert sportemberrel. Kis remekművemben lerántom róluk a leplet, bevilágítok lelkük legsötétebb zugaiba. Vagyis – régi jó szokásomhoz híven – embert csinálok belőlük. Igaz, hogy most visszafelé. Mert eddig hősök voltak.” „Ez a fércmű hallatlanul mulatságos és tökéletesen igaz. Csak két bökkenő van a dologban. Hogy ami igaz benne, az nem mulatságos, ami pedig mulatságos, az nem igaz. Ha jól számolom, ez fentnevezettnek már a hatodik kötete magyar nyelven. Szegény hazám!” "Még mondják, hogy a bunyósok hülyülnek meg vénségükre! Én időben megkaptam ennek a kötetnek az anyagát. Bevallom, amíg csak le nem tettem, egyfolytában harsányan röhögtem. Egyszer majd talán el is olvasom. A szerzőt mindenesetre megkérem, ha netán újra írni akar rólam, adjon előbb egy ötvenest. Mert ingyen nem ütök!" „Sosem jártam Ausztráliában, de hát Dante sem járt a pokolban. A társszerzőt angolul úgy mondják: "ghost-writer” – szellem-író. Ez megmagyarázza, miért vállaltam az együttműködést. Hogy valami szellem is legyen ebben a kötetben. Egyébként, ha négy főszereplő közül három világklasszis – már nem rossz arány. Az utókor majd eldönti: melyikünk nem az."

Borító tervezők:
Haisch Károly
Kiadó:
Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó
Kiadás éve:
1988
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Borsodi Nyomda
ISBN:
9634228720
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
187+20 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 19.00cm
Súly:
0.20kg
Kategória:

Peterdi Pál

1925 - 2000
Peterdi Pál (született: Pohlencz Pál, Budapest, 1925. február 17. – Budapest, 2000. november 20.) magyar sportoló, edző, sportújságíró, humorista, író.

Peterdi Pál  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1996
Antikvár könyv
4 000 Ft 3 200 Ft
40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 660 Ft
akár 40%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...