Hastánc

Ha belelapozunk ebbe a könyvbe, azzal elismertük (legalább saját magunknak), hogy a szívünk mélyén romantikusak vagyunk. Jómagam ezzel már jó néhány éve tisztában vagyok; mint minden romantikus alkat, én is a képzelet világában élet, rajongok a titokzatos dolgokért, magával ragad a zene, elragadnak az érzelmek és vonzanak a kalandok. Hétéves koromban áhítattal csodáltam Tutanhamon sírkamrájának a Smithsonian Intézetben kiállított kincseit. Valósággal megbabonázott az üveg mögött csillogó arany halotti maszk, kifinomult pompájával és a múlt megidézett szellemével. Attól fogva rabja lettem az elveszett birodalmak, ősi kultúrák misztikusmának. Hastáncot is azért kezdtem el tanulni, mert felidézte a képzeletemben azt a régi kultúrát, amely a legjobban érdekelt: a közel-keleti kultúra, amely az 1600-as évek táján élte fénykorát. Ebben a korban a filozófia, az orvostudomány, a képzőművészet és a költészet területén hatalmas vívmányok születtek. A hastánc szórakoztató módszernek tűnt arra, hogy átültethessem a mindennapjaimba a régmúlt idők iránti érdeklődésemet. Ez az érzéki, nőies művészet mágikus vonzerőt gyakorolt rám. Belevetettem magam történetének tanulmányozásába, a gyakorlati lépések elsajátításába, és remélem, ebben a könyvben sikerül másokkal is megosztanom iránta érzett lelkesedésemet. A hastánc elnevezés valószínűleg a francia "dance du ventre" kifejezésből származik. Egyesen az elnevezésben a pontosság iránti igényt látják, amíg mások inkább arra következtetnek, hogy az inkább a Közel-Keletre a 19. század elején elsőnek eljutott látogatók által használt pejoratív jelző. A hastáncot nevezik orientális táncnak is, ez az elnevezés egyaránt vonatkozik a közép- és a közel-keleti táncokra. További elnevezés az arab raks sharqui. Bár ezt a kifejezést az egyiptomi kabaré stílusra alkalmazzák, manapság széles körben elterjedt az Egyesült Államokban.

Mutass kevesebbet