Hát nem jön el...?

Stevie Smith angol költőnőt (1902-1971), bár a harmincas évek óta rendszeresen ad ki versesköteteket, voltaképpen válogatott verseinek megjelenésekor, 1962-ben fedezte fel a kritika. Olvasói azonban bizonyára azelőtt is voltak: hiszen versei az angolszász nyelvterületen oly népszerű light verse, könnyed verselés vonulatába illeszkednek. Vagyis szellemesek, mulatságosak - azzá teszi őket a költőnő fanyar humora, groteszk látásmódja és játékos rímelése, bravúros formakezelése. Ahogy azonban ez a nonsense vers művelői körében lenni szokott, a játékosság, üdeség nem jelent felszínességet, sőt, felhőtlen derűt sem. Alapvetően filozofikus ihletésű ez a líra, és komikuma is a szokatlan látásmódból fakad, a költő fonákjáról látja-láttatja a világ jelenségeit. De öltsön magára bármily ironikus álarcot, a versek mégis a szeretet, a hit, a halál örök kérdéseiről szólnak, oly közvetlenül-olvasmányosan és mégis oly mélyről fakadóan, amire csak az igazán nagy költészet képes.

Mutass kevesebbet