
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
91
hűségpont
Hogy működik az alku?
EGY ŰRHAJÓ. EGY BRUTÁLIS VÉRFÜRDŐ. ÉS HAT FRISSEN ÉBREDT KLÓN. A GYILKOS CSAK KÖZTÜK LEHET. A Dormire nevű többgenerációs űrhajó fontos küldetést teljesít: az emberek első nemzedéke hagyta el ezen a hajón a Földet, hogy jobb világot találjon magának a Tau Ceti körül keringő Artemisz bolygón, ami tökéletesen lakhatónak tűnik. Az űrhajót klónok működtetik, miközben több ezer ember hibernációban alszik. Látszólag minden remekül működik: a klónok a testük végső elöregedésekor lementik az elmetérképüket, majd a hajó MI-je segítségével betöltik ugyanannak a klónnak egy új, fiatal változatába, és felébresztik. Egy nap azonban a legújabb változatok borzasztó körülmények közt ébrednek fel. Az indulást leszámítva nem emlékeznek semmire. Ráadásul letértek a pályájukról, és az űrhajót forgató gravitációs meghajtó leállt. Az MI-t nem lehet elérni. És ha mindez még nem lenne elég: a korábbi legénység minden tagját brutálisan meggyilkolták, a holttesteik lebegnek mindenhol. A hat ébredő kétségbeesetten, egymásra utalva próbálja megmenteni a hajót és saját magukat, miközben tudják, hogy senkiben sem bízhatnak, és hogy jó eséllyel a gyilkos köztük van.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634194163 |
|---|---|
| Kiadó: | Agave Könyvek |
| Kiadás éve: | 2018 |
| Nyomda: | MondAt Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 363 oldal |
| Fordítók: | F. Nagy Piroska |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A könyv egy olyan világban játszódik, ahol az emberek klónozása, és a tudat áthelyezése, manipulálása mindennapos. Egy űrhajó hatfős legénysége úgy ébred fel, hogy előző verzióikat megölték, mivel a régiek halottak, ők alig ismerik egymás, annál is inkább, mert a könyv folyamán újabb és újabb titok derül ki a szereplők akkori életéből, amikor még a Földön éltek. Hatfős legénység, a hat ébredés mégsem az ő ébredéseik, hanem csak az egyik, utánuk még öt „ébredés” van, további olyan titkokkal amikre nem is számítunk. Nagyon kreatív, jól megírt könyv, a fordulatokat nagyon jól adagolja, a rejtély végig kitart, azoknak is ajánlom, akik nem rajonganak a sci-fikért, a történet nekik is tetszeni fog.