Hazatérés (dedikált)

„Hótól, jégtől kristályosan csörömpölő levél": ez az érzékletesség jellemzi talán a leginkább Major János verseit. Ez vált át gondolatiságba, tűnődésbe hajlón. A környező kisvilág tágasabb összefüggések rendszere felé törekszik; és a tárgyak valami módon együtt sodródnak az érzésekkel, a személyekkel. Ám a sodródás mindig kontúros, egyáltalán nem kallódás. Kiegyensúlyozottság, megtalált öröm és vállalt törekvés jellemzi azt a teljesítményt, melyet Major János eddig felmutathat. Az elmúlt ifjúság a témák témája itt, de nem nosztalgikusán, inkább kétfelé tekintve, inkább úgy, hogy már van honnét előre-vissza tekinteni. Közben a környezet ősi elemei rajzolódnak ki a legérdekesebben, cikornyátlanul (növények, madarak, kerítések). Major verseit a míves gond jelöli ugyan, dolgát mégsem túlozza el itt, nem keres újító megoldásokat, nem barokkos: jól méri fel, mennyit vállalhat versével, s a szerkezet ezzel arányos. Hovatartozásáról híven vall az alábbi négysoros: „Aki szeret - védtelen szemében a végtelen mely old és köt örökre kísér konok rögeszme." A további árnyalatok keresése mintha lehetősége volna, igényünket okvetlenül felkelti ezekre, várakozásunk félúton áll: ezek a művek teljesítették, ami hivatásuk volt, kiderül, a bonyolultabb vállalás alapjainak miként bizonyulhatnak. Előjátékok lesznek-e, netán máris egy bontakozó munkásság kezdetei?

Mutass kevesebbet