Hellénisztikus művészet

Sokáig ​a klasszikus görög művészetet tekintették az ókori – sőt az egész európai – művészet csúcspontjának, amelyhez képest minden előző és következő stíluskorszakot alacsonyabb rendűnek tartottak. Később, különösen napjainkban, a modern történeti és esztétikai elemzés ezt a klasszicisztikus dogmát megingatva arra az eredményre jutott, hogy a művészetek egyetemes történetében sem a klasszikus görög, sem más kifejezésmód nem tekinthető abszolút érvényű normának, hanem minden kor és terület társadalma a saját valóságos helyzetéből adódó mondanivalóhoz alakította ki stiláris formanyelvét. Ez a szemlélet teszi lehetővé az ókori görög művészet utolsó történelmi szakaszának, a hellénizmus művészetének mélyreható megértését, melyet a klasszikushoz képest régebben hanyatlásnak minősítettek. Ma már úgy látjuk, hogy a hellénizmus korának művészete nemcsak a görög művészet történetének újat hozó és értékes fejezete, hanem az egyetemes művészet történetében is jelentős szerepet játszott, mert belőle nőtt ki a római – s ezáltal a későbbi európai – művészet, továbbá termékenyítő hatást gyakorolt Európa, Afrika és Ázsia művészetére is. Castiglione László új könyvének fő célja az, hogy rávilágítson azokra a társadalmi és ideológiai tényezőkre, amelyek a hellénisztikus művészetet kialakították és benne kifejezésre jutottak.

Mutass kevesebbet