Heri Kókler és a Főnök Érdemrendje

Heri Kókler kopogás nélkül nyitott a titkos helyiségbe. A levegő tele volt elektromossággal, a mennyezeten pedig villámok cikáztak, amelyek delejes fénnyel világították meg a metálkékre fényezett falakat. Heri megborzongott, mint a lékbe pottyant eszkimó. Eszébe jutottak Krampusz Dupladurr professzor szavai. "Fiam, most jól figyelj rám, mert csak egyszer fogom értelmesen elmondani. Már öt éve beszélnem kellett volna róla, de valahogy soha nem sikerült összeszednem a gondolataimat. Tudod, néha nem jutnak már eszembe úgy a dolgok, mint régebben. De mit is akartál nekem mondani, fiam?" Heri azonnal tudta, hogy jó helyen jár. Amit látott, attól elállt a szava járása. Miközben hóna alá kapta kisebb sérüléseket szenvedett varázspálcáját, közelebb hajolt, hogy rövidlátásával még jobban szemügyre vehesse az áhított objektumot. Mit sem törődve a csalétekül kihelyezett robotegérrel és a romlott sajttal, a főnök hátulnézeti önarcképével, a furfangosan időzített varázsgyertyával, és azzal, hogy hidrogénszőke haja lassan az égnek áll, tekintetét egyenesen oda vetette az orra elé. Mert a falra szegezve ott ragyogott előtte a delejes mágiával áthatott, csodatévő erejű szakrális tárgy, a Főnök Érdemrendje, amelyet már annyi, de annyi oldalon keresztül keresett...

Mutass kevesebbet