Hetedik évad (dedikált)

Tóth Bálint második verseskötete izgató hídverés múlt és jelen, hagyomány és modernség között. A hagyomány skálája zavarbaejtően széles: a komor pátoszú prédikátorköltőktől, a kuruc énekektől, Balassin, Berzsenyin át Vörösmartyig és a Nyugat költőiig (külön is kiemelve Babits, Szabó Lőrinc és Illyés Gyula példaadását, hatását). Mégis, aligha akadna versértő ember, aki a hagyományban ilyen mély gyökeret verő fiatal költőt konzervatívnak vagy utánzónak mondaná. Epigonizmustól és maradiságtól megóvja a konvenciókkal szembeszálló elszántsága, új iránti érzéke, markáns tehetsége. Hagyományossága valójában elkötelezettség, egyben költői erőpróba. A verseiben követett hagyomány fölszívja, szervesen asszimilálja a költő korának és egyéniségének jellegzetes tartalmait, a modern líra értékes, továbbépíthető újításait. Társadalmi fogantatású, közösségi érdekű versei mellett forró szenvedélyű, bensőséges érzelmességű szerelmes költeményeire hívnánk fel még az olvasó figyelmét.

Mutass kevesebbet