
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
38
hűségpont
Hogy működik az alku?
"A regény kora s hazai szereplőinek egy része ismerős az olvasó előtt - írja új regényéről Passuth László - Erre számítva kellett rávetítenem II.Endre világát szélesebb nemzetközi síkokra s elválasztani a történelmi valóságot a romantikától. Hogy milyennek képzeltem el - nem mindig bő források tükrében - a színes egyéni, vérbő figuráit, erről e soroknál többet mond a regény. A hazai sorsfordulókon kívül három síkon is követni kellett az eseményeket: Bizánc, a Szentföld és egész Európa színtere Endre érdeklődésének, utazásainak, hatalmi ambícióinak. Így a távoli tájak, - szereplőikkel együtt. - váltják egymást, eltűnnek, visszatérnek. A krónikások ritkán emlékeznek meg női szereplőkről, így egymástól távol font szálakból kellett összeszőnöm Endre nővérének - Margitnak - az Árpád-korban szinte egyedülálló történetét. A könyv cselekménye térben és időben eléggé szétágazik, így az olvasó aligha várhat egyvonalú akciót vagy drámai kifejlést. Amit remélek, annyi, hogy gondolatokat ébreszt, megvilágít, néhány történelmi problémát akkor, amikor feltárni igyekszik a Középkor világát."
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1970 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Borítótervezők: | Jánosa István |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 395+385 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről