Hinduizmus és buddhizmus

Részlet a könyvből: Annak ellenére, hogy az európai tudósok több mint egy évszázada tanulmányozzák a hinduizmus ősi és újabb szövegeit és gyakorlatát, talán nem túlzás azt állítanunk, hogy oly módon is hűséges leírást adhatnánk a hinduizmusról, hogy majd mindannak épp az ellenkezőjét mondjuk, amit róla az európai tudósok és a mi modern szkeptikus és evolucionista gondolkodásunk szellemében nevelt indiaiak állítottak. Kezdhetnénk például azzal, hogy a védikus tanok nem tekinthetők sem panteistának, sem politeistának, sem a természeti erők kultuszának, hacsak abban az értelemben nem, hogy natura naturans est Deus*, és a természeti erők az isteni tevékenységek megannyi nevét jelentik; a karma nem “sors”, hacsak nem a szó ortodox értelmében: mint a magukban a teremtett dolgokban benne rejlő jelleg és rendeltetés, amely, ha helyesen értelmezzük, meghatározza azok hivatását; a māyā nem illúzió, hanem inkább egyfajta “anyai” mérték és eszköz, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy megnyilvánulhasson a jelenségek mennyiségileg meghatározott, és ebben az értelemben “anyagi” világa, amely azután egyaránt szolgálhatja megvilágosodásunkat vagy elkápráztatásunkat, érettségünk fokától függően; a “reinkarnáció” fogalma – abban a közönséges értelmezésben, hogy az egyén halála után visszatér és újból megszületik ezen a földön – nem egyéb, mint az átörökítés, a Lélek átvándorlása és a megújhódás tanainak egyszerű félreértése; végül a késői szanszkrit filozófia hat “darsaná”-ja nem megannyi egymást kölcsönösen kizáró “rendszer”, hanem mint a nevük is mutatja, megannyi “látásmód”, amelyek ugyanúgy nincsenek ellenmondásban egymással, mint mondjuk a botanika és a matematika.

Mutass kevesebbet