
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
88
hűségpont
Hogy működik az alku?
A hagyományőrzés, az elődök méltó tisztelete minden hivatásnak természetszerű kötelessége. Öröm ezt tenni azzal a tudattal, hogy Magyarország mindig is adott olyan személyiségeket Európának, a világnak, kiknek neve nem csak a magyarság számára ismert, hanem tudományos-technikai munkájukkal vagy művészi alkotásaikkal örökre beírták nevüket a nemzetközi élet történelmi fejezeteibe. E téren is kiemelkedik az orvostudomány, mely a különböző korszakok és irányzatok meghatározó személyiségeinek gazdag tárházát kínálja a ma emberének. A magyar millennium, az ezredforduló és a Magyar Tudományos Akadémia 175 éves fennállása adta - a fentieken kívül - az apropót e könyv megjelentetéséhez. A válogatás fonalát ez utóbbi évforduló határozta meg. A 175 év, e néhány emberöltő megannyi orvosakadémikusa közül nem volt könnyű a kiválasztás. Ezen tudósok életútjának megismerésével, munkásságukon keresztül bepillantást nyerhetünk az adott kor történelmi hátterébe, az akkori gondolkodásmódra és eszmékre. Egyúttal megismerve az orvostudomány fejlődését napjainkig, a különböző „iskolák" létrejöttét és befolyását, az eszmék ütközését és ütköztetését, eljutva a mai egészségügyi, közegészségügyi szemléletig s a tudományos nézetek mai megfogalmazásáig. Az életrajzok az olvasó számára egyben kortörténeti leírást is nyújtanak. így a szakembereken kívül minden - az általános intelligenciát mércéül elfogadó - olvasó számára hasznos és érdekes olvasmány lesz ez a kiadvány.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9638605677 |
|---|---|
| Kiadó: | Galenus Lapkiadó Kft. |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 168 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 21.00 cm, Magasság: 26.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Természettudomány / Egészségügy / Orvosi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről