Hitem szerint

Reich Károly az emlékezésre intő őszi napfényből szőlősgazdaként száll alá pincéje garádicsán régi jó borok ízét kortyokban fölidézni. Gyermekkora mesés tájairól kóstolgat először, nagyszülők alakjai fogják körül jellegzetes szerepükkel, hogy aztán a családi fényképalbumba merevüljenek, s helyet adjanak szelíd tájrészleteknek, kedves állatoknak, kerekes kútnak, szekérnek, galambdúcnak és mindannak, ami képek, jelképek harmóniájába simult emlékezetében apja haláláig. A férfikor, a hit vállalása, a jó ügy szolgálatába szegődés valójában ekkor kezdődött. Amit gyermekként kapott, azt adta át szeretettel és sok tehetséggel meggyarapítva gyermekeknek készült rajzain. Olykor egyszerűen mesél, a legkisebbek is megértik, máskor írott történetek bonyodalmát lesi ki. A szerelem ünneplésében klasszikus példák nyomán jár. Leplezetlen kamaszos mohósággal csodálja a kerek keblek és combok dombvidékét. Érzékenysége mégsem egyoldalú, nemcsak az élet szépségeire figyel, a drámai vízió, az embertelenség elítélése is helyet kap alkotásainak regiszterében, bár illusztrációi többnyire humorát, játékos kedvét csillogtatják. Rajzainak egyik nagy csoportján pompás lovak jelennek meg, gyakorta viruló, meztelen nőalakok társasságában. A művek e csoportja a számára legbecsesebb elemekből felépített aranykor ábrándvilágát idézi. A természet ereje, ritmusa lüktet a büszke mének izmain, kentauri kedvüket leányok gyengéd szépsége zabolázza. Végül még felhangzik a hajdani szüret pánsípja. A szüret kavargása mögött előtűnik a nagy diófa, az "égig érő zöld palota", mely mintegy a mulandóság fölé nyúlik. Rajzban így vall életéről, örömeiről és vágyairól Reich Károly. Vallomását bocsátja útjára ez a kötetünk.

Mutass kevesebbet