Hitvallás és abszurditás

SZŰCS ISTVÁN MIKLÓS az új típusú művészetpedagógia képviselője. Első könyveivel; ZIRC KÖZÉPKORI UDVARHÁZA ÉS CISZTERCI MONOSTORA, a VIZUÁLIS NYELV ÉS MŰVÉSZET. ÁBRÁZOLÁS 1. valamint a MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS A VIZUÁLIS NEVELÉSBEN című alapművekkel és több publikációjával - mintegy 150 tanulmányával - már ismertséget szerzett. Elméletigényes közléseivel beírta magát a magyar művészeti nevelés irodalmába. Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait; művészeti rajz - szerkesztő és ábrázoló geometria – művészettörténet szakos középiskolai tanár. Mint okl. képzőművész, ebbéli professzióját is sikerrel gyakorolja. Példaadó ősei nyomdokain haladva igyekszik eljutni abba a mind jobb módot, „életminőséget” eredményező „világba”, melyben támogathatja a kultúrát, és ha már megadatott, alkotóként is részt vehet a művészetben. 1973 – 1995-ig egy nemzetközi grafikai gyűjteményt gondozott és városi galériát, gimnáziumi rajztagozatot (1990), majd képzőművészeti szakközépiskolát alapított (2001), működtetett. Veszprém megyei szaktanácsadó, országos művészeti szakértő, 2000-2005-ig a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének titkára volt. Napjainkban Budapesten, az ELTE művészettörténeti tanszékének külső munkatársaként az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) bírálóbizottságában és az emelt szintű érettségi vizsgabizottságokban dolgozik. A szerző legnagyobb lélegzetvételű kiadványa a HITVALLÁS ÉS ABSZURDITÁS, amely a két világháború közötti és utáni évtized családtörténeti felvázolása után tér rá egy 1971-től 2007-tel záródó aktív művészetpedagógiai korszak, majd a képzőművészeti pálya ma is tartó időszakának bemutatására. A gyermekévek helyszíneiről, Budapestről Komárom megye termékeny földjeire, majd a „szerelmes Pécsre” s onnét a „Bakony szívébe”, külföldi útjai sorából kiemelve - több más mellett - a Felvidékre, Berlinbe, a „hőn szeretett Itália földjére”, Gentbe és Amszterdamba, Strasbourgba és „Erdélyország” alapélményt adó helyeire vezeti el olvasóit, ill. a kialakított kapcsolataiba avat be mindenkit; a figyelmével megtisztelő érdeklődőkre éppúgy gondolva, mint a legszorosabban vett szakmabeliek okulására is. A műfajiságában változatos könyv különlegességeihez tartoznak a szerző nagy találkozásokról szóló beszámolói a közel- és félmúlt legmeghatározóbb szellemiségű művészeivel, irodalmáraival, művészettörténészeivel és tudósaival. A hang időnként az esszéíróé, máskor az irodalmi tudósítóé vagy az ismeretterjesztőé, megint máskor a visszafogott szakmaiságé. De így együtt, a sok-sok képpel gazdag dokumentumgyűjtemény, a szerző szándéka szerint mégis kerek egész. Illyés Gyula szavaival: „Ez akár egy új stílus kibontakozása is lehet az életműben.”

Mutass kevesebbet