Holnapon innen, tegnapon túl

Elindulnak a lányok - tanyáról, faluról, vidéki városból. Budapesten, a világvárosban próbálnak szerencsét. Kísérletükkel mintákat követnek vagy a munkástoborzó ajánlatait találják kecsegtetőnek. Textilgyárakba kerülnek, esetleg az Egyesült Izzóba - más lehetőségről nemigen értesülnek. Akit az első hónapok honvágya nem futamít meg, beletanul a nehéz fizikai munkába, s néhány esztendőn át leányszálláson vagy a gyár biztosította albérletben talál otthonra. De otthonra talál-e valójában? A fővárosban közel negyvenezer ember él munkásszállásokon, tizenháromezer gyári albérletben. A munkásszállásokon élőknek csaknem a tizedrésze a textiliparban dolgozik. Megoldott-e a munkásszállásokon élő ezrek, köztük fiatal nők helyzete? Biztosított-e a jövőjük? Mi a szerepe a leányszállások rendszerének, rendjének abban, hogy a lányok nagy részének nem sikerül az új életkörülmények között új életrendet, új normarendszert kialakítania; hogy több éves légüres térben való vergődés után visszatérnek otthonukba (vagy férjük vidéki lakóhelyére költöznek), és ismét vállalják azokat a konfliktusokat, amelyek elől korábban Budapestre kívánkoztak. Miért nem tudják - nem akarják - megtartani a textilüzemek már betanult munkásaikat? S miért nem lehet egyéb, mint céltalan kitérő, vargabetű, a lányok életében a fővárosban eltöltött időszak? Ezekre a kérdésekre keres választ szociográfiájában Mátyus Aliz. Különböző településfajtákról Budapestre érkező, majd onnan elmenekülő lányok útját követi nyomon. Amit lát, a szociológus értelmezésében: "Két kultúra közötti vákuum. Összekuszált célok, értékek útvesztőjében botorkáló élet."

Mutass kevesebbet