Homokpoggyász

„Egyedül ​érkezel az elhagyott partra, Ahol csillag száll le homokpoggyászodra” – a Goncourt-díjas regény címét sugalló mottó André Breton két szép verssora. Mindenképpen találó: távoli partra érkezik a regény hősnője, Maria, mert Lengyelországban született, ott töltötte derűs gyermekkorát, onnan vetette a háború előbb koncentrációs táborokba, majd a felszabadulás után Franciaországba. Ide már egyedül érkezik; szüleit, szerelmesét meggyilkolták a németek. A „homokpoggyász”, amit magával hurcol, gyötrően nehéz: félelmetes emlékek, iszonyatos lázálmok, fájdalmas ifjúkor – ezt nem tudja felejteni, ez roncsolta szét az idegrendszerét, ez ivódott be sejtjeibe. Céltalanul él Párizsban, mindentől és mindenkitől irtózik, a valóságos külvilág idegen tőle. A külvilág azonban él, lüktet, vajúdik. Baráti kezek, szerelmes, ölelő karok nyúlnak utána, még a közönyös természet is segítségére siet: a csodálatos dél-francia táj, a mindig kék ég, a mindig zöldellő hegyoldal ölébe fogadja. Vajon lesz-e ereje Mariának újból beilleszkedni az emberi közösségbe? Anna Langfus vérbeli prózaíró, néhány vonallal remek arcképeket rajzol, korszerű eszközökkel tömören vázol fel egy-egy környezetet. És ami a legmegkapóbb az önéletrajzi fogantatású Homokpoggyász-ban: a regény szemérmes, visszafogott hangja, a hősnő tétova mozdulataiban, emlékképeiben, erőtlen társ-keresésében, a gyermekkor tűnt édenét kereső illúziókban megbúvó költészet, az a fájdalmas, szomorú tépett líra, amely végigkíséri a történetet.

Mutass kevesebbet