
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
59
hűségpont
Hogy működik az alku?
Dr. Bernáth Zoltán 2006-ban töltötte be 90. életévét. A bírói ítélkezés jóformán minden területén dolgozott. Tanácsvezető bíróként ment nyugdíjba. A II. világháború alatt bejárta Európát - többnyire gyalogmenetben mint katona vagy hadifogoly - Ukrajnától a Párizsi-medencéig. Eddig megjelent nagysikerű könyveiben jogi szemszögből vizsgálja a XX. sz. történéseit, különösen a békediktátumok hatását Magyarországra. Thomas Sakmyster amerikai történész professzor írja: "A kormányzó igazat mondott, amikor azt állította, hogy nem kíván megkoronázott uralkodó lenni. Ám a gyakorlatban az évek során tudatos tervezés és ambíció nélkül is alkotmányos uralkodóvá vált, akit Magyarország utolsó királyának is nevezhetnénk. Mint a sikeres monarchiák általában, népe számára ő is a hatalom, az autoritás és a dicső nemzeti múlttal való kapocs jelképévé nőtt." (Rubicon, 2001/1-2) Ezt az idézetet is indokolja, hogy Horthy Miklóst uralkodónak nevezzem. Vallom, hogy Horthy Miklós volt az utolsó lovaguralkodó. Vallom, mert kortársa voltam - legalábbis egy ideig - és mint tanú én is belekerültem abba a kavarodásba, forgószélbe, amelyik a XX. században végigsepert a világon, és Európában annyi tragédiát okozott. Nem véletlen, hogy Horthy Miklóst ez a korszak tette naggyá, és egy idő elteltével a világtörténelemben is jelentős szerepet fognak neki tulajdonítani. Úgyis, mint a nemes értelemben vett lovagnak. Akinek a lovagiasságát nem én említettem meg először. Nem is barátai, hanem az ellenfelei...
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789637524455 |
|---|---|
| Kiadó: | Pallas Antikvárium |
| Kiadás éve: | 2007 |
| Kiadás helye: | Gyöngyös |
| Nyomda: | Kaposvári Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 181 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1919-1945 / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1789-1918 / Történelem / Hadtörténelem / Történelem / Életrajzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről