Hortobágyi kényszermunkatáborok 1950-1953 között

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulós megemlékezéseinek szerves részét képezi ez a rendezvény, melyre a Konrad Adenauer Alapítvány a Hanns Seidel Alapítvánnyal és a Hortobágyi Kényszermunkatáborba Elhurcoltak Egyesületével együtt hívta mindazokat, akik a kényszermunkatáborok történetével és körülményeivel foglalkoznak és különböző szempontok alapján, vagy szakmai kompetenciával a témát feldolgozták. Nem utolsó sorban ezzel lehetőséget biztosítva az érintetteknek, hogy személyes élményeikről és az önkényről meséljenek, amely elszakította őket családjuktól, a mindennapjaiktól és az addigi életüktől. Ez a zsarnokság vette el a szabadságukat és életüket, csak azért, mert a feljebbvalók ill. készséges segítőik számára mellőzöttek voltak és nem illettek bele a karhatalom elképzeléseibe. Minden sors egy személyes tragédia, sorsfordító következményekkel. Nemcsak ebben az évben - amikor is a "magyar tragédiára" emlékezünk - fontos arról beszélni, hogy egy ideológia "szolgálatában" milyen kegyetlenséget és embertelenséget tehet valaki társaival. Az emlékezés maga, beszélni róla, mindez fájdalmat okoz az érintetteknek. Néhányan évek múltán sem tudtak beszélni a fogolytáborban töltött napjaikról. Többnyire még a hozzátartozóik sem tudták, mi is történt. Ezért kell különösen hálásnak lennünk mindazoknak, akik ma a nyilvánosság előtt beszélnek emlékeikről, és ezáltal, amíg még lehetséges, megismerhetjük a szemtanúk beszámolóit és a kérdésekre adott válaszaikat. Így lehetősége nyílik egyrészről a történészeknek, másrészt mindazoknak, akik elismerést érdemlő módon a kényszermunka és kényszermunkatáborok témakörét kutatják, hogy ezeket forrásként használják, és ezekkel eddigi ismereteiket alátámasszák, alkalomadtán kibővítsék, vagy esetleg átértékeljék. Ma a hortobágyi kényszermunkatábort vizsgáljuk.

Mutass kevesebbet