Hosszú menet a küszöbön

Azok ​az esszék, amelyeket e vékony kötetben összegyűjtöttem, bár – amint a könyv összeállításakor magam is csodálkozva láttam – számos ponton illeszkednek egymáshoz, valójában külön-külön, minden szándékolt összefüggés nélkül keletkeztek, és elszórva napvilágot láttak már különböző folyóiratokban. Mégis, ha valami indokolja az esszék együttes megjelentetését, az alighanem éppen a szándékolt összefüggéseket nélkülöző illeszkedésekből és elválásokból kirajzolódó kérdések mozgása: pontszerűvé sűrűsödése és szétterjedése, eltérése és közeledése. E mozgás bizonyára "túl sok minden fölött siklik el és „túl sok mindent fog egybe”, hogysem könyvem az irodalomtörténeti munkáktól elvárható módszerességgel szólhasson olyan szerzőkről, mint Goethe, Hölderlin, Novalis, Jean Paul vagy Kafka. De hiszen a róluk való beszéd, amelynek magáról a költészetről is szólnia kellene, minden módszeresség ellenére is szükségképpen problematikus maradna. E kétségességet elfogadva az esszék csak arra vállalkoznak, hogy költői szövegek közelében valaki, szemléletének és személyességének eredendő kérdésességében, olyan krízisbe sodorja magát, amelyben nem a szándékok, hanem a felfüggeszthető, de lényegében megállíthatatlan kérdések hozzák létre azt a játékteret, ahol az írás és az olvasás nem gyűjthet össze és nem szórhat szét semmit véglegesen.

Mutass kevesebbet