Hová megyünk magyarni?

Zsumálpublicista vagyok. Valaha egészen normális újságíróként kezdtem, ám hat éve közbeszólt a történelem. Megéreztem, hogy valami történni fog, és abbahagytam a külpolitikai tudósítást. A kalandot választottam, itthon maradtam. Zsumálpublicistának lenni különös állapot: az ilyen szerző hivatalból okos. Vagyunk néhányan. Én azt veszem észre, írásaimban az utóbbi években egyre szaporodnak a kérdőjelek. Csodálkoztam azon, ami történt, aztán azon kezdtem csodálkozni, hogy korábban miért nem csodálkoztam. A kérdések sokszor személyesek. Ebben a kötetben van néhány válogatott tévedésem, sőt újságírói szégyenem is. Ezeket vállalom, mert a vállalástól függetlenül léteznek. Nyilván sokkal több ilyen lehet a lapkötetekben: húsz éve írok újságot, 1979 óta a Népszabadságnál, amely most támogatta e kis kötet megjelenését is. Ezek az írások is a volt pártlapban jelentek meg, néhányat akkor írtam, amikor még az első oldalon ott állt: Az MSZMP központi lapja. Ez a kötet tehát hét év alatt keletkezett. Aki mindenről és mindenkiről tévedhetetlenül tudja, hogy micsoda, az ne olvassa. Ajánlom viszont mindenkinek, aki baloldalinak gondolja magát, mert konokul hisz abban, hogy a jó az emberi természet alapja, a szolidaritás és az igazságosság nélkül nem élhettünk. Annak is ajánlom, aki másként gondolkodik, de érdekli, hogy a hozzám hasonló emberek miként élték át ezt a lélekpróbáló időt.

Mutass kevesebbet