Hűlő árnyékban

Cs. Szabó alkotói pályájának kezdete a húszas évek végéig nyúlik vissza, a Nyugat második nemzedékének tagjaként vált íróvá. Az 1949-től londoni emigrációba szorult alkotót megírandó életrajza és annak címe gyakorta foglalkoztatta. Először az Életeim, majd A század tanúja lett volna megírandó életrajzának címe. Úgy érezte, egyik sem az igazi. Az idő előrehaladtával kristályosodott ki benne a véglegesnek bizonyult változat. Mint ahogyan többi írásművét, önéletírásait sem lehet szakmai sablonok mentén megítélni, beskatulyázni. Nem nyilvános gyónásnak, lelke föltárásának szánta azokat, önmaga is a "szemérmes" kifejezést tartotta a legjobb meghatározásnak az egykor sajátmaga összeállította memoár jellegű irodalmi csokor (1982) jelzőjéül. Tartózkodásának saját megfogalmazása szerint az a magyarázata, hogy "magánéletem összeolvad benne idegen sorsokkal, lelkem a köz lelkével". A most közreadott kötet is szellemi-lelki szerkesztési elvét követi: a lényegében valamennyi életrajzi jellegű megnyilatkozását magába foglaló gyűjtemény írásaiban magánélete minduntalan összeolvad idegen sorsokkal, amelyek attól kezdve nem kívülálló történetek, hanem közös szálon továbbfutó eseményláncolatok. "Volt egyszer egy londoni törpe/esszéken lovagolt körbe/s hogy attól ő óriás/új Erasmus, nem vitás/elhitte a grafomán törpe" - írta tíz évvel a halála előtt a Pokoltornác. Prózaversek (1974) című kötetének ajánlásaként. Találóbb jelzőt nem is adhatott volna verseinek, hiszen életműve fővonulatának méltán híres, lenyűgözően nagyszerű esszéit tekinthetjük. De ahogy verseit vagy novelláit, életrajzi írásait is az a félelmetes, árvízként reánk zúduló tudásanyag, emberismeret és nyelvi szépség hatja át, amely elől nincs oly olvasója, aki ki tudna térni. Sas Péter

Mutass kevesebbet