
(3 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 240 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"Középföldének vannak A Gyűrűk Ura előtti időről szóló regéi, és az ebben a könyvben elmesélt történet azon a nagy földön játszódik, amely a Szürkeréven túl feküdt Nyugaton: azokon a vidékeken, ahol egykor Szilszakáll kószált, ám amelyek alámerültek a Világ Első Korának véget vető nagy kataklizmában. Abban a távoli időben Morgoth, az első Sötét Úr Angband, a Vaspoklok hatalmas erősségében lakozott Északon; és Túrinnak meg a húgának, Nienornak a tragédiája Angband fenyegetésének és Morgothnak a tündék országai és titkos városai ellen viselt háborújának árnyékában bontakozott ki. Rövid és szenvedélyes életüket az az elementáris gyűlölet uralta, amellyel Morgoth viseltetett Húrin gyermekei iránt, mert Húrin volt az az ember, aki dacolt vele, és szemtől szemben kigúnyolta. Legrettentőbb szolgáját küldte ellenük, Glaurungot, az óriás, szárnyatlan tűzsárkány alakját öltött nagy hatalmú szellemet. A könyörtelen hódításnak és a menekülésnek, az erdei búvóhelyeknek és az üldözéseknek, az egyre csökkenő remény ellenére is kitartó ellenállásnak ebben a történetében ijesztően tiszta alakjában jelenik meg a Sötét Úr és a Sárkány. A keserűen gúnyos és kaján Glaurung ördögien ravasz és alattomos hazugságokkal manipulálta Túrin és Nienor sorsát, és Morgoth átka beteljesült. J. R. R. Tolkien ezen történetének első változatai az első világháború végén és az azt követő években születtek; de jóval A Gyűrűk Ura befejezése után átírta, és jócskán tovább bonyolította a cselekményt és a jellemeket: a Középföldéről szóló későbbi munkáinak központi darabja lett. Ám végső és befejezett formát nem nyert. Ebben a kötetben arra tettem kísérletet, a kéziratok hosszas tanulmányozása után, hogy egybefüggő elbeszélést hozzak létre mindenfajta szerkesztői kitaláció nélkül." A versbetéteket N. Kiss Zsuzsa fordította. A Gyűrűk Urá-nak a kötetben szereplő részleteit Göncz Árpád és Tandori Dezső, A szilmarilok részleteit Gálvölgyi Judit fordította. Illusztrálta: Alan Lee.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630785228 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2008 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Illusztrátorok: | Alan Lee |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 251 |
| Fordítók: | Gálvölgyi Judit |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.80 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Igazi családi tragédia, ahol mindenkit súlyt az átok, amit a sötét e családra kimondott, mert Húrin nem tört meg előtte, és tartása maradt. Ez az átok végig kíséri a gyermekeit és bármit tesznek balul üt ki. Már a Szilmarilokban, is erős fejezet volt, akkor eldöntöttem, hogy olvasnom kell ezt a könyvet. Érdemes a Szilmarilok után olvasni, hogy magát a történelmi kort, és a múltat is jobban értsük.
Narn i Chîn Húrin (Húrin gyermekeinek legendája) előtt a Szilmarilokat olvastam. Ott is megtalálható benne a rege. Szerintem érdemes volt külön elolvasni. Így betekintést nyerhettünk Túrin, Húrin fia gyermekkorába. Ebben a könyvben részletesen kifejti Tolkien a cselekményt, így jobban beleélhetjük magunkat a történetbe. Maga a könyv a Szilmarilok stílusában íródott, nem mint a Hobbit, amely meseszerű, de számomra is is élvezhető volt. Bár a könyv vége nem túl boldog, halál képviselteti magát itt is. Viszont nekem ez tetszett benne, mert nem lehet mindig boldog a vég.
Narn i Chîn Húrin (Húrin gyermekeinek legendája) előtt a Szilmarilokat olvastam. Ott is megtalálható benne a rege. Szerintem érdemes volt külön elolvasni. Így betekintést nyerhettünk Túrin, Húrin fia gyermekkorába. Ebben a könyvben részletesen kifejti Tolkien a cselekményt, így jobban beleélhetjük magunkat a történetbe. Maga a könyv a Szilmarilok stílusában íródott, nem mint a Hobbit, amely meseszerű, de számomra is is élvezhető volt. Bár a könyv vége nem túl boldog, halállal ér véget Túrin és Ninniel története, utoléri őket Morgoth átka, így a sors elől nem menekülhetnek; de nekem ez tetszett benne, mert nem lehet mindig boldog a vég.