
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
85
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ön, aki most kézbe veszi ezt a díszes kivitelű, elegáns könyvet, lehet, hogy azért tezi, mert megnyerte tetszését a könyv külalakja. Az is lehet, hogy azért, mert a korábbi kötet, mely a karácsony ünnepét mutatta be a képeslapok megvilágításában, már megvan Önnek, és az is tetszett. Gondolom, hasonló hangulat fogja el a képeslapok láttán, mint engem, amikor először volt alkalmam végignézni ezt az érdekes gyűjteményt. Kicsit hitetlenkedve, kicsit meghatódva, majd egyre inkább elgondolkodva: istenem, hát ennyit változott a világ? Ráadásul ilyen rövid idő alatt? Hiszen az itt egybegyűjtött képeslapok körül a legrégibbi is a 20. századból való! Ebben a században - talán nem is csak technikai téren - több dolog történt, több találmány, felfedezés, nagyobb tudományos-technikai fejlődés, mint az emberiség egész eddigi történelmében, s lezajlott két világháború, tengernyi emberáldozattal. És mindez alig látszik ezeken a képeslapokon, melyeken mintha megállt volna az idő: pirospozsgás leánykák és ártatlan arcú fiúcskák mosolyognak ránk jókívánságaikkal.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963205153X |
|---|---|
| Kiadó: | Terra-Kossuth Nyomda |
| Kiadás éve: | 1987 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 78 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 27.00 cm, Magasság: 28.00 cm |
| Súly: | 0.69 kg |
| Kategória: | Művészetek / Festészet / Albumok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.