
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
28
hűségpont
Hogy működik az alku?
Egy római-parti rejtélyes haláleset döbbenti rá a regény hősét, Ősze Miklós fiatal esztergályost arra, hogy ha a múltját nem számolja fel, élete menthetetlenül zsákutcába jut. Erre azonban önmaga ereje nem elég, hiszen gyerekkora óta hazugságra, alakoskodásra nevelték, s most, amikor a hullámok összecsapni készülnek feje felett, önkéntelenül is újra ezekhez a módszerekhez folyamodik. A tisztességes emberek közössége és elveszettnek hitt szerelme azonban utánanyúl, és nem engedi a züllés mélyére zuhanni. Berkesi András a Húszévesekben lebilincselően izgalmas eseményeken keresztül Ősze Miklós életútjának bemutatásával keresi és végső soron adja is meg a választ arra a kérdésre, hogy ki a felelős a mai fiatalok életében mutatkozó morális elferdülésekért. A válasz a szigorú logikával felépített írói koncepció eredményeként egyértelmű: a felelősség azokat a felnőtteket terheli, akik politikai és emberi elvakultságuk következtében az élet ellen nevelik gyermekeiket, mert nem tudják, vagy nem akarják megérteni az új társadalom új etikai, erkölcsi viszonyait. Ezeket a felnőtteket még gyermekeik sem mentik fel tévedéseik következményei alól. Berkesi azonban a cselekmény során megmutatja, hogy a társadalomban meglevő pozitív erők - ha gyakran ellentmondásosan is - képesek ellensúlyozni ezeket a hatásokat.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1974 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Negyedik kiadás |
| Nyomda: | Zrínyi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 252 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről